A negyeddöntőben a Ferencváros a DVTK Jegesmedvéket 4:1-es, a Gyergyó pedig a Brassót 4:0-s összesítéssel búcsúztatta. Az alapszakaszban mind a négy mérkőzést az aktuális hazai együttes nyerte.
Igazi playoff-hangulatot hozott a meccs, az első harmadban Nagy Gergő és Devin Di Diomete verekedett össze, a hazaiak csapatkapitánya KO-vereséget szenvedett, de ötperces kiállítása után folytatni tudta a csatát.
A Gyergyó kettős emberelőnyt puskázott el, így nem esett gól ebben a szakaszban.
A folytatásban is érintetlenek maradtak a kapuk, ugyanakkor Rasmus Rinnét, az erdélyi együttes finn légiósát kétszer a kapuvas mentette meg.
Jöhetett az első – ezúttal egyetlen – gólig tartó hosszabbítás. A 12. másodpercben Bodó Christopher lövése kipattant Arany Gergelyről, a közepén érkező Császár Hunorról pedig a gólvonal mögé került a pakk.
Végül többszöri videózás után megadták a gólt, amellyel vezet a Gyergyó.
A másik ágon a címvédő Csíkszeredai Sportklub a Magyar Kupa-győztes DEAC-cal mérkőzik, ez a párharc pénteken rajtol Csíkszeredában.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!