Az alapszakaszt nyolcadik helyen záró lila-fehéreknek az Acélbikák jutottak a rájátszás kvalifikációjában, miután a hetedik DEAC a sereghajtó FEHA-t választotta.
A nyitó felvonásban a vendégek játszottak jól, az első harmad hajrájában kétszer, majd a meccs derekán még egyszer betaláltak. Időt kért az UTE, ezt követően pedig egy emberelőnyös gólra futotta erejéből.
Az est másik találkozóján tizennégy meccses vereségi sorozatát szakította meg az Erste Ligát az utolsó, tizedik helyen zárt FEHA19, hosszabbítás után aranygóllal nyert a DEAC otthonában.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó csaták csütörtökön folytatódnak.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!