Óriási volt a várakozás az Erste Liga elődöntő hetedik, mindent eldöntő meccse előtt, ha lehetett volna, akár több ezer jegyet is el lehetett volna adni erre a mérkőzésre. Ennek megfelelő volt a hangulat is a csarnokban.
A hangorkán akkor lett igazán hatalmas, amikor a 16. percben a csapatkapitány Orbán megszerezte a vezetést a gyergyóiaknak.
A második harmad nem hozott gólt, a piros-fehérek nem kockáztattak, a hátrányban lévő ellenfélnek sem adtak esélyt a felzárkózásra. A harmadik harmadban egy gól esett, de annak a vendégek örülhettek, Kóger egyenlített.
Jöhetett negyedszer is a hosszabbítás.
Ebből eltelt 13 perc igazán nagy helyzetek nélkül.
Aztán jött Szigeti passza, Sylvestre lövése és a felejthetetlen ünneplés: a Gyergyói Hoki Klub bejutott az Erste Liga döntőjébe.
Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.
A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!