Harmadik kanadai idegenlégiósát jelentette be idén nyáron a Brassói Corona: a következő szezonban a kanadai Judd Blackwatert a csapatuk tagja lesz.
A 36 éves WHL-győztes csatár 2013-ig Észak-Amerikában jégkorongozott, ezt követően Európában az Olimpija Ljubljanához érkezett, majd egy rövidebb időre visszatért az ECHL-be. Az újabb európai periódusában Blackwater hét bajnokit játszott a Székesfehérvárral az EBEL-ben, majd 2016 és 2020 között a szlovák bajnokságban a HK Nitrát erősítette.
Onnan érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz. A 2020/21-es idényben a Sportklub színeiben 31 Erste Liga-alapszakasz-mérkőzésen 49 pontot (16 gól + 33 gólpassz) gyűjtött, a rájátszásban pedig 17 meccsen 7 góllal és gólpasszal segítette Erste Liga-győzelemhez a csíkiakat.
Az elmúlt két szezont Blackwater a német másodosztályban, a Heilbronner Falkennél töltötte, idén tavasszal azonban csapata kiesett a DEL2-ből.
„Nagyon örülök annak a lehetőségnek, hogy Brassónál játszhatok. Ismerem a csapat eddigi eredményeit, és hozzá akarok járulni a Corona további sikereihez. Alig várom, hogy családommal együtt megismerjük a várost és találkozzunk a hokiszurkolókkal” – nyilatkozta Blackwater.
A Brassói Corona a Sportklubtól érkező Farkas Tamás mellett három kanadai idegenlégióst igazolt: Alex Dubeau kapust, Sébastien Piché hátvédet és Judd Blackwater csatárt.
A 2023–2024-es jégkorong Erste Liga alapszakasza szeptember 29-én, a Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK mérkőzéssel kezdődik. Másnap, szeptember 30-án Gyergyói HK–Brassói Corona mérkőzés szerepel a programban.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!