A budapestiek 5–4-es győzelme után a két vezetőedző nyilatkozott.
Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője szerint csapata egy pontot veszített, de nagyon sok tapasztalatot gyűjtött. „Ez az egy pont nem drága azért a sok dologért, amit mi ettől a meccstől kaptunk. Főleg a bajnokságnak ebben a szakaszában. Örülök, hogy rávilágított a hibáinkra, remélem az öltöző is ugyanúgy látja ezt ahogy én.
Nagyon sokat kell nekünk még tanulni ahhoz, hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz.”
Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője kiemelte, hogy szurkolói szemmel nagyon szórakoztató meccs volt. „Jól kezdtünk, aztán sok kiállítást gyűjtöttünk be, de ezt korrigálni tudtunk a harmadok között. Hasznos meccs volt mindkét csapatnak. Mivel nagyon a szezon elején járunk még, csak most kezdenek bemelegedni a játékosok, de persze mindenki győzni akar. A BJA játékosai kemények voltak, nagyon jól korcsolyáztak, alaposan fel kell rájuk készülni.
Aztán a végén három a három ellen már nem számít milyen jó csapat vagy. Most mi húztuk a rövidebbet. Alaposan kielemezzük a mérkőzést, aztán megyünk tovább” – emelte ki Bradley Gratton.
A Csíkszeredai Sportklubra újabb két budapesti mérkőzés vár, pénteken a Ferencváros, vasárnap pedig az Újpest lesz az ellenfél, majd zárásként kedden este Debrecenbe utaznak.
| 2023. 10. 05. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 3-6 | |
| 2023. 10. 05. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Brassó | 4-2 | |
| 2023. 10. 05. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 4-4 | 5-4 |
| 2023. 10. 06. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Brassói Corona Brassó | 2-4 | |
| 2023. 10. 06. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-5 | 6-5 |
| 2023. 10. 06. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 5-1 | |
| 2023. 10. 08. 14:30 | FTC-Telekom FTC | Brassói Corona Brassó | 4-1 | |
| 2023. 10. 08. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-2 | |
| 2023. 10. 08. 19:45 | Újpesti TE UTE | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6-2 | |
| 2023. 10. 10. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 2-2 | 3-2 |
| 2023. 10. 10. 19:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-2 | |
| 2023. 10. 10. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 4-4 | 4-5 |
| 2023. 10. 10. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 5-5 | 5-6 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 6 | 3 | 1 | 0 | 2 | 23-20 | 11 |
2 | Brassói Corona Brassó | 6 | 3 | 1 | 0 | 2 | 20-20 | 11 |
3 | Újpesti TE UTE | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 13-5 | 9 |
4 | FTC-Telekom FTC | 3 | 2 | 1 | 0 | 0 | 20-8 | 8 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4 | 2 | 1 | 0 | 1 | 16-9 | 8 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 4 | 1 | 1 | 1 | 1 | 18-15 | 6 |
7 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 4 | 1 | 0 | 1 | 2 | 12-12 | 4 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4 | 1 | 0 | 1 | 2 | 11-20 | 4 |
9 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6 | 0 | 0 | 3 | 3 | 18-29 | 3 |
10 | Debreceni EAC DEAC | 4 | 0 | 1 | 0 | 3 | 10-23 | 2 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!