Az üres lelátók előtt megrendezett találkozón a házigazdák nem nevezték Szamankov kapust, az idegenlégiósok közül pedig Kuljas és Loginov pihent. A vendégeknél Klempa hiányzott.
Gyors góllal kezdődött a mérkőzés, az első csíki támadás végén, a 30. másodpercben Combs ütötte be a korongot a brassói kapuba (1–0).
Többet támadott az első játékrészben a házigazda Sportklub, de újabb találat nem született az első szünetig.
A második játékrészt jobban kezdte a Corona, de ellentámadásból a 26. percben Yellow Horn legyőzte Tőke kapust (2–0). A barcaságiaknak a második szünet előtt sikerült a szépítés, de a 38 másodperccel a harmad vége előtt esett Trancă-gólt csak videós visszanézés után érvényesítették a játékvezetők (2–1).
A harmadik harmad elején a Sportklub kivédekezett egy emberhátrányt, majd Láday emberelőnyből betalált (52. perc, 3–1). A siker azonban még nem volt meg, hiszen a vendégek négy perccel később szépítettek, Molnár Zsombor közelről lőtt gólt László Arnoldnak (3–2). Az 58. percben emberelőnybe került a Corona, a vendégek szakvezetése időt kért, kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a jégre, és a hat a négy ellen játékban Valchar góljával egyenlítettek (3–3).
A három a három ellen zajló ráadás csak 33 másodpercet tartott, a korongot végig birtokló Sportklub Blackwater közeli találatával eldöntötte a mérkőzést (4–3).
A ráadásban elért győzelemért – mindkét bajnokságban – a Sportklub két pontot kapott, a Corona pedig egyet.
A két csapat szerdán Csíkszeredában, szombaton és vasárnap Brassóban mérkőzik meg egymással. Mindhárom mérkőzés 18.30-kor kezdődik.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!