Hirdetés

A második harmad volt a döntő, vezet a Corona a GYHK ellen

A középső játékrészben háromszor került Rinne mögé a korong
Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu

Az elején két egyforma csapat gyűrte egymást, a másodikban kihasználva a GYHK gyenge teljesítményét a Brassó ellépett, a harmadikra pedig hiába szedte össze magát a piros-fehér társaság, a Corona behúzta a jégkorong Erste Liga elődöntő első meccsét.

2024. március 22., 21:24

Még fél perc sem telt el a meccsből és máris ünnepelhettek a gyergyói szurkolók, a legelső cserében Sylvestre lőtt hatalmas gólt. Dubeau reagálni sem tudott rá. Ezt követően azonban sorozatban kapták a kiállításokat a piros-fehérek, de sorra ki is védekezték, közte egy másfél perces kettős emberhátrányt is. De aztán Cornet lövése beakadt Rinne kapujába,

így 1–1 lett az eredménye a számos kisebb verekedéssel tarkított első harmadnak.

•  Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu Galéria

Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu

Hirdetés

A második játékrészben egyáltalán nem a legjobb formáját hozta a címvédő. Nem működött semmi, sok volt az egyéni hiba, és egy ilyenből Valchar indult emberhátrányban, és góljával átvette a vezetést a Corona. Ezt követően még kétszer bekerült a korong Rinne mögé.

A játék képe alapján reális eredmény volt a 4–1-es hazai előny.

Császár ebből még faragni tudott, így 4–2-es állásnál vonulhattak pihenőre a felek.

•  Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu Galéria

Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu

A harmadik harmadban már jobb arcát mutatta a Gyergyói Hoki Klub, és Haaranen találata egygólosra csökkentette a különbséget. Benne volt a levegőben, hogy talpra állnak Bodóék, de a végén egy kiállítás megpecsételte a mérkőzés sorsát, meccs legjobbja, Valchar pedig újabb góljával lezárta a nyitott kérdéseket. 5–3-ra nyerte a Brassó az elődöntős párharc első felvonását. Folytatás szombaton ismét a Cenk alatt.

Jégkorong Erste Liga elődöntő, első mérkőzés
Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 5–3 (1–1, 3–1,1–1)
Gólszerzők: Philippe Cornet (17. és 33. perc), Radim Valchar (31., 59.), Albert Zagidullin (37.), illetve Sébastien Sylvestre (1.), Császár Hunor (38.),. Matias Haaranen (47.).

A másik ágon: Ferencváros–Csíkszeredai Sportklub 2–4 (0–1, 1–0, 1–3).

Kapcsolódó

2. mérkőzés, szombaton
15.05-től FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub
18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub

3. mérkőzés, kedden (március 26.)
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom

4. mérkőzés, szerdán (március 27.)
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom

5. mérkőzés – ha szükséges, március 29. (péntek)
18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub
19.30-tól FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub

6. mérkőzés – ha szükséges, március 31. (vasárnap)
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom

7. mérkőzés – ha szükséges, április 2. (kedd)
18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub
19.30-tól FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!