Hirdetés

A DAB és a MAC is idegenben győzött

Nem tudták bevenni a MAC-HKB kapuját
Fotó: Szűcs Attila

2020. október 22., 21:46

Két mérkőzést rendeztek a jégkorong Erste Ligában csütörtökön este, a Debreceni Acélbikák és a MAC-HKB Újbuda is idegenben győzött.

2020. október 22., 21:46

Fordulatos meccset játszott egymással az Újpest és a Dunaújváros, hiszen a hazaiak az első harmad végén hiába vezettek egy góllal, a DAB a második húsz percben három gólt ütve fordított. Az újpestiek az utolsó játékrész elején feljöttek egyre, majd bő két perccel a végső sípszó előtt egyenlíttettek. A hosszabbításban nem esett gól, a büntetőknél pedig Török döntött a vendégek javára.

Hirdetés

Az éllovas MAC-HKB Újbuda a sereghajtó, eddig mindössze két meccset játszott Fehérvári Titánok vendége volt. A MAC uralta a meccset, közel kétszer többször lőtt kapura, mint a Titánok és végül magabiztosan játszva 3–0-ra győzött.

Jégkorong Erste Liga
Újpest–Dunaújvárosi Acélbikák 3–4 (1–0, 0–3, 2–0, 0–0) – büntetők után
Fehérári Titánok–MAC Újbuda 0–3 (0–1, 0–0, 0–2)
A DEAC–Vasas mérkőzést elhalasztották.

További program: szombaton 18 órától Dunaújváros–MAC Újbuda, 18.30-tól Titánok–FTC-Telekom.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Győzelmek, tanulságok és kemény önkritika az Erste Liga legutóbbi játéknapja után (videókkal)

A Sportklub visszavágott az Újpestnek, az Ágyúsok és a Corona is nyert, míg a GYHK hosszabbításban kapott ki a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján. Az edzők főként a kemény munkát, a korongbiztonságot és a fegyelmezett játékot emelték ki.

Levin duplájával a Corona legyőzte a BJAHC-t

A Brassói Corona a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában szerezte meg első győzelmét a jégkorong Erste Liga új idényében. A hazaiak támadójátéka ezúttal is akadozott.

Egy gól nem volt elég a gyergyói sikerhez

Nagyon kiegyensúlyozott meccset vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék együttese a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az 1–1-es rendes játékidő után a vendégek szerezték meg az aranygólt.

Az Ágyúsok kiütötték az Acélbikákat

Hazai jégen is bemutatkozott a Háromszéki Ágyúsok a jégkorong Erste Ligában, akik a brassói bravúr után újabb győzelmet arattak csütörtökön este, ezúttal simán verték a Dunaújvárosi Acélbikákat.

Hazai pályán feledtette az újpesti fiaskót a Sportklub

Visszavágott az Újpestnek a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában, a kék-fehérek idei első hazai meccsükön magabiztos, támadó szellemű játékkal megérdemelten nyertek 5–2-re.

Az Ágyúsok történelmi találata is ott van az Erste Liga hét góljai összeállításában (videóval)

Kékvonalas bomba, fonákkal ütött és történelmi győztes találat – az Erste Ligánál összeállították a nyitóhétvége legszebb góljait.

A Sportklubnál szégyellik magukat, a gyergyóiak élesek voltak a kapu előtt

Egészen eltérő hangulatban értékeltek a székelyföldi csapatok vezetőedzői az Erste Liga vasárnapi játéknapja után. A Sportklub súlyos vereséget szenvedett Újpesten, míg a Gyergyói Hoki Klub Székesfehérváron szerezte meg első idénybeli győzelmét.

Megvan az első gyergyói siker az Erste Ligában

Túllépett a jégkorong Erste Liga nyitányán elszenvedett vereségen a Gyergyói Hoki Klub, egy nehézkesebb első harmad után magabiztosan verte a FEHA19 csapatát.

Gyorsan fordított, majd összeomlott a Sportklub Újpesten

Hiába fordított fél perc alatt a Csíkszeredai Sportklub, a folytatásban szétesett a védekezése, az Újpest pedig könyörtelenül kihasználta a hibákat és kiütéses győzelmet aratott a jégkorong Erste Ligában.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!