A találkozó igazából már azelőtt eldőlt, hogy megkezdődött volna. Szilassy Zoltán edző egy nappal korábban még a rájátszásra felkészülés szempontjából jó lehetőségként beszélt a Brassó–Gyergyószentmiklós meccssorozatról, de az első találkozó délelőttjén kiderült,
a már korábban sérült Koskiranta mellett Basaraba, Troncinsky és Bobcek sem bevethető, a hazaiak közül pedig Péter és Barabás sem játszhat.
Ennek ellenére becsülettel odatette magát a GYHK, az első harmad feléig teljesen egyenrangú ellenfele volt a brassóiaknak a piros-fehér alakulat. A 9. percben azonban Wilson betalált Ruczuj ketrecébe, fél perc múlva Bors is bődületes gólt lőtt, a 12. percre pedig már 3–0 állt az eredményjelzőn, egy korong átcsorgott valahogy a gyergyói kapus mamutjai között.
A GYHK az eredmény ellenére nem játszott ennyire alárendelt szerepet, számos szép akció zajlott Tőke kapujánál is, azonban az is látható volt,
hogy a hiányos sorokban nincs igazi összhang, a végső passzok többször még a csapattársat is meglepték, így maradtak ki lehetőségek.
A második harmad elején egy véleményes kiállítás miatt emberhátrányba kerültek Szigetiék, de a nehéz szituációt könnyedén megoldották, és ezt követően diktálni is tudták az iramot. Látszott, a GYHK kicsit sem adta fel a mérkőzést. Nem volt váratlan a szépítés sem, számos gólhelyzet közül St-Amant fejezett be góllal egyet, saját kipattanóját lőve a ketrecbe. Ezután 4 másodpercre volt ahhoz a gyergyószentmiklósi csapat, hogy kivédekezzen egy három percig tartó emberhátrányt, amiből egy percig 5–3 ellen támadhatott a Corona, amikor Molnár Zsombor egy kipattanót értékesített.
Egy kontrát használt ki St-Amant a harmadik harmad elején, Silló passzát értékesítve, de nem sokáig hihettek a piros-fehér drukkerek a fordításban, hamarosan nőtt a különbség. A 7. brassói gólt az 59. percben lőtte Gajdó Balázs, de nem ez volt az eredmény lezárása. Csergő egy remek egyéni megmozdulás végén talált be.
7–3-ra nyert a Corona, és már biztos, alapszakaszgyőztes az Erste Ligában.
Szerdán Brassóban, pénteken Gyergyószentmiklóson ismét összecsap a két együttes.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!