A pontvadászat jövő pénteken, szeptember 17-én rajtol a magyarországi és erdélyi jégkorongcsapatokat felvonultató Erste Ligában. Rögtön az első játéknapon öt mérkőzést rendeznek: a címvédő Csíkszeredai Sportklub a Titánok, a Gyergyói Hoki Klub a Dunaújvárosi Acélbikák, a Brassói Corona pedig az Újpest gárdáját látja vendégül. A másik két mérkőzésen az UNI Győri ETO HC a DVTK Jegesmedvék, míg a Debreceni EAC a MAC HKB Újbuda vendége lesz.
Az ersteliga.hu közlése szerint az első tévés mérkőzést szeptember 19-én, vasárnap szervezik, a DVTK–MAC találkozót az M4 Sport közvetíti.
A szezon elején székely rangadóra is sor kerül, a Csíkszeredai Sportklub szeptember 24-én Gyergyószentmiklósra látogat.
Az alapszakasz a tervek alapján február 19-ig tart, mindegyik csapat négyszer játszik egymással. A liga azt is közölte, hogy idén sem lesz középszakasz, a legjobb hat együttes az alapszakasz végén a rájátszásba kerül, míg a 7-10. helyezettek playoff kvalifikációs párharcot játszanak három nyert meccsig.
Újdonság, hogy az új idényben mindegyik együttes első hazai mérkőzése ingyenesen lesz megtekinthető a helyszínen.
Frissítés
Az Erste Liga honlapján eredetileg tévesen szerepelt néhány, az erdélyi csapatokat is érintő mérkőzés dátuma, az alábbiakban frissítettük a programot.
A teljes menetrend itt érhető el.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!