Hirdetés

Erste Liga: „A felelősség és a fegyelem a kulcs...”

A szezon elején magyarországi fordulók várnak a székely csapatokra
Fotó: Pinti Attila

2020. szeptember 09., 17:53

Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartottak szerdán a pár nap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga vezetői. Sipos Levente MJSZ-főtitkár szerint felelősség és fegyelem nélkül lehetetlen lesz megrendezni a kihívásokkal teli új idényt.

2020. szeptember 09., 17:53

A szombatra beütemezett MAC HKB–Vasas mérkőzéssel a budapesti Tüskecsarnokban remélhetőleg elkezdődik az Erste Liga 2020/2021-es idénye. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára, valamint Szabados Richárd, az Erste Liga alelnöke vett részt, a beszélgetésbe ugyanakkor a bajnokságban érdekelt tíz csapat képviselője is becsatlakozott online.

Hirdetés

Az alapszakasz szigorú intézkedések mellett rajtol szeptember 12-én, és egyelőre 90 mérkőzésre határoztak meg párosításokat és időpontokat.

Szabados Richárd elmondta, a koronavírus-járvány által sújtott három csapat (Újpesti TE, Dunaújvárosi Acélbikák, FTC-Telekom) esetében késleltetett szezonkezdést javasoltak. Az említett együttesek csak később csatlakoznak a küzdelmekhez.

Mint ismert, az erdélyi csapatok első körben a magyarországi fordulóikat játszzák le, majd ha elkészül a román bajnokság menetrendje, akkor következhetnek az egymás elleni hazai rangadók. A magyaroszági csapatok pedig csak ezt követően látogatnának Székelyföldre és Brassóba, amennyiben ezt a vírushelyzet is engedi.

„Próbálunk a naponta változó helyzethez igazodni, de nagyon soktényezős a feladatunk. A minisztériumtól, a szövetségen át a szponzorokig, a csapatok, játékosok képviselőit, a bírói testületet, a szurkolókat – mindenkit figyelembe kell venni. Az a döntésünk született, hogy szombaton elkezdjük a bajnokságot, és fenntartjuk a jogot arra, ha változnak a körülmények, akkor olyan döntéseket eszközölünk, ami adott esetben befolyással lesz a bajnokság lebonyolítására”

– fejtette ki Szabados Richárd, aki reményét fejezte ki, hogy a sport az erős korlátozások mellett is tudja bizonyítani: felül lehet emelkedni a jelenlegi helyzeten.

Sipos Levente hangsúlyozta, a játékosok és a klubalkamazottakra nagy felelősség hárul a következő időszakban: „A szövetség célja, hogy a jelenlegi helyzetből kihozzuk a maximumot, így a csapatok minél több mérkőzést tudjanak lejátszani. Az óvintézkedéseket nagyon komolyan kell venni. A felelősség és a fegyelem a kulcs, ezek nélkül lehetetlen ezt a szezont jól lehozni. Ebben kívánok a csapatoknak sok sikert, jó munkát, és minél több lejátszott mérkőzést.”

Bereczky Szilárd, a Gyergyói Hoki Klub menedzsere szerint a versenynaptár kedvezőtlen számukra, ráadásul a rövid időn belül jelentkező nagy terhelés miatt a sérülésveszély is magas:

A csapatunk mindenképp erősödött a tavalyihoz képest. Mint mindenkinek, nekünk is a győzelem a célunk, jó helyen szeretnénk végezni. A megváltozott feltételek miatt viszont nem az a fő kérdés, hogy ki lesz a végső győztes, hanem az, hogyan tudjuk ezt a helyzetet közösen, minél kisebb kárral túlvészelni.

A kiírás számunkra semmiképp sem ideális, nagyon rövid idő alatt kell sok mérkőzést kell lejátsszunk. A nagy terhelés sajnos tartogat sérülésveszélyeket.”

A Csíkszeredai Sportlub képviseletében Sprencz István klubmenedzser a szurkolókra is kitért:

Kihívásokkal teli szezon elé nézünk. Jelenleg még zajlik a felkészülés, várjuk, hogy kezdődjön a szezon. Nagy érvágás, hogy jelen pillanatban nem tudjuk kiszolgálni a hazai nézőket, bízunk benne, hogy változni fog a helyzet, és tudunk majd hazai mérkőzést is rendezni.

Tavaly a Ferencvárossal megosztoztunk az első helyen, az idei szezonban sem szeretnénk alábbhagyni.”

A program szerint a Gyergyói Hoki Klub szeptember 29-én Győrben, a Fehérvári Titánok ellen játssza első mérkőzését, míg a Csíkszeredai Sportklub egy nappal később a Ferencvárossal szembeni rangadón mutatkozik be a Tüskecsarnokban.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!