A 2021-ben alakult Háromszéki Ágyúsok fennállása ötödik idényében tudatos építkezés eredményeként verekedte be magát a romániai jégkorongbajnokság négyes döntőjébe, de nem érik be ennyivel, szeretnének éremmel hazatérni a Cenk-alatti városból.
„Vasárnap befejeztük a rájátszást, hétfőtől pedig célegyenesbe fordult a felkészülésünk, úgy gondoljuk, fizikailag jól áll a csapat, nincsenek sérültek, teljes kerettel dolgozunk, ez is az elvégzett munkánkat minősíti. A napokban főként a taktikai és mentális felkészülésre fektettük a hangsúlyt, és mivel kedden este eldőlt, hogy Brassóval játszunk az elődöntőben, így következhet az ellenfél kielemzése” – árulta el a Székely Sportnak Miklós Ervin klubelnök.
A Háromszéki Ágyúsok első embere elmondta, azzal, hogy bejutottak a Final Fourba jócskán teljesítették a szezon elején megfogalmazott célkitűzést.
Mindent megteszünk, ami tőlünk telhető, szívünk-lelkünket a jégen hagyjuk, ezt megígérhetem” – szögezte le a klubvezető, aki szerint a csapategység, a stabilitás lehet az erősségük, hiszen az együttes magja a kezdetektől együtt dolgozik.
Miklós Ervin úgy véli, a háromszékiek tudnak meglepetést okozni, az idény során nyertek már meccset mindhárom döntős csapat ellen. „Bármi megtörténhet, egy mérkőzés az elődöntő, egy a döntő, nem hiszek két meglepetésben, de egyben bízom”.
A pénteki elődöntőre az eladott bérletekből már teltházas lesz a brassói jégpálya, viszont a szombati döntőre még lehet és érdemes is jegyet váltani.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!