A GYHK székelyföldi játékosait szállító autóbusz vasárnap tette meg az utat Magyarországra, és hétfőtől az Érdi Jégcsarnokban indult el a munka, miután egy hétig hazai jégen, Gyergyószentmiklóson edzettek. Érden csatlakoznak a kerethez a külföldi játékosok is, és mostantól együtt folytatják a felkészülést – derül ki a gyergyóiak tájékoztatásából.
Jeges és száraz, erőnléti és technikai edzések is szerepelnek a napirenden, de a munka monotonitását megtörve szórakoztató, csapatépítő programok is segítenek összerázni a társaságot.
Az edzések Szilassy Zoltán másodedző, illetve Jukka Kontsas kapusedző irányításával zajlanak, természetesen egyeztetve Malcolm Cameronnal, akinek a következő napokban várják az érkezését. Amikor mindenki megérkezik, öt teljes sor és három kapus dolgozik majd együtt.
A GYHK három felkészülési mérkőzést is játszik a következő két hétben. Elsőként a Dunaújvárosi Acélbikák együttesével csap össze Érden, majd augusztus 20-án Gyetván a szlovákiai extraligában szereplő HC 07 Detva vendégeként lép jégre, míg augusztus 25-én az osztrák jégkorongligában játszó Hydro Fehérvár AV19 lesz az ellenfél, újra az Érdi Jégcsarnokban.
Mint Bereczky Szilárd menedzser közölte, szerették volna a „hazai” meccseket a közönség előtt játszani, de ez az adott körülmények között nem lehetséges. A napokban tisztázódnak a gyetvai meccs lebonyolításának részletei is. Keresik a megoldást, hogy a meccsek élő közvetítésben legyenek követhetők. A pontos kezdési időpontokat a napokban ismertetik.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!