Az alapszakaszgyőztes Corona élvezi a hazai pálya előnyét, az első két találkozót otthon játssza, és ha szükséges, akkor az ötödiket és a hetediket is. A Sportklub ellen ráadásul jól ment a Brassónak az alapszakaszban, amikor február 9. és 14. között hat nap alatt négyszer megmérkőztek, a Corona – bár először hosszabbításban 4–3-ra kikapott – 7–3-ra, 7–5-re és 4–3-ra diadalmaskodott, utóbbi két alkalommal hazai jégen.
Ez lesz a 2008/09 óta futó liga – korábbi nevén MOL Liga – történetének harmadik olyan fináléja, amikor két nem magyarországi bázisú együttes csap össze. Az első kiírásban a HC Csíkszereda győzte le a Sportklubot, míg 2014-ben az Érsekújvár (Nové Zámky) bizonyult jobbnak a Csíkszeredánál.
A Brassói Corona még soha nem nyerte meg a ligát, egyetlen döntője a 2014-es volt. A csíki kék-fehérek 2009-ben, 2013-ban és 2019-ben második, míg 2011-ben és tavaly – amikor nem rendeztek döntőt a koronavírus-járvány kitörése miatt – aranyérmes volt.
A párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart. Ezen a héten kedden és szerdán Brassó, szombaton és vasárnap Csíkszereda lesz a házigazda. Amennyiben szükséges, jövő héten, április 6-án és 10-én Brassó, 8-án Csíkszereda lesz a rendező. Minden találkozó 18.30-kor kezdődik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!