A magyarországi és romániai csapatok közös bajnokságában egyetlen alkalommal, a legelső idényben fordult elő, hogy két erdélyi csapat találkozott a döntőben. Most, csütörtök este eldőlt, hogy Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub finálé lesz, azaz másodszor rendeznek erdélyi döntőt.
A MOL Liga 2008–2009-es szezonjában a HC Csíkszereda volt a Sportklub ellenfele, most a Corona lesz.
Ez azonban sokáig nagyon is kétséges volt, hiszen a Corona–DEAC elődöntő hatodik, csütörtöki meccsén sokáig a debrecenieknek állt a zászló. McFadden ugyan az 5. percben vezetést szerzett a kék-sárgáknak, de Turcotte még az első játékrészben egyenlített, azaz döntetlennél jött az első szünet. A 26. percben Pesztunov hozta előnybe a debrecenieket, és a második szünet előtti pár másodperccel Turcotte már kétgólosra növelte az előnyüket (3–1).
A harmadik felvonás első részében sem jelezte egy semmi azt, hogy itt a Brassó feltámadhat, a DEAC tördelte a játékot, távol tartották a vendégeket a kapujuktól. Aztán a 48. percben Gliga higgadt mozdulattal szépített, és ezzel minden megváltozott. Innen a Corona uralta a játékot, és Valchar három hazai védő szorításában is betalált, 3–3-ra kiegyenlítve az állást öt perccel a rendes játékidő vége előtt.
Sőt, Dave McQueen csapatának lendülete továbbra is kitartott, Klempa a 48. percben már vezetést szerzett számukra. Finucci üres kapus találata pedig véglegesen lezárta a meccset és az elődöntőt is.
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub döntő következik az Erste Ligában.
Jégkorong Erste Liga, elődöntő, hatodik meccs:
Debreceni EAC–Brassói Corona 3–5 (1–1. 2–0, 0–4).
Gólszerzők: Hugo Turcotte (14., és 38. perc), Dmitry Pesztunov (29.), illetve Joshua McFadden (5.), Roberto Gliga (48.), Radim Valchar (55.), Tomás Klempa (58.), Carlo Finucci (60.).
Kapura lövések: 35–40.
Kiállításpercek: 4–6.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!