A korábbi, Csíkszeredában megrendezett elődöntős találkozóktól eltérően ezúttal csak a székely himnusz hangzott el az első korongbedobás előtt. A hazaiaknál továbbra sem tudott pályára lépni a sérüléssel küszködő Fodor Csanád, a csíki szakvezetés több helyen is módosította a sorok összeállítását, az idegenlégiós hátvédek közül Loginov helyét Kuljas vette át a védelemben, a túloldalon pedig a Fradi csak a bekkpárokon változtatott.
Remekül kezdte a mérkőzés a székelyföldi csapat, az első támadásnál, alig 25 másodperc után Combs közelről betalált (1–0), de bő két perc után egy tökéletes ellentámadás végén, egy villámgyors Tousignant-Combs összjáték a után ez utóbbi újra betalált Arany kapujába (2–0).
A vendégek hamar szépítettek, a 7. percben Kóger távoli lapos lövése becsorgott a takarásban lévő Szamankov alatt a kapuba (2–1). A második harmad elején egy kettős emberelőnyt kihasználva, Wishart bombájával már 3–1-re vezetett a Sportklub.
Nem adta fel, a folytatásban a Ferencváros irányította a játékot, saját térfelére szorította a csíkiakat, és a 37. percben sikerült a szépítés: emberelőnyben Tóth Adrián közelről a kapuba lőtte a korongot (3–2).
A harmadik harmad elején hosszas videobírózás miatt állt a játék, egy csíki kapunál történt esetet néztek vissza játékvezetők, amelyből kiderült, hogy a Sportklub kapuja felé lőtt korong nem haladott át a gólvonalon...
A harmadik játékrészben többet támadó és a játékot uraló Fradinak a 46. percben sikerült az egyenlítés, amikor amikor Somogyi közelről belőtte a saját kipattanóját (3–3). A Sportklub a rendes játékidőben is eldönthette volna a találkozót, négy és fél perccel a rendes játékidő vége előtt emberelőnybe került, de ezt nem tudta kihasználni.
A ráadásban négy a négy ellen folytatódott a játék, sok izgalommal mindkét kapunál, az őrült rohanásban több ziccer is kimaradt mindkét részről. A mérkőzés a 73. percben dőlt el, amikor Becze kapu elé lőtt korongját a jó ütemben érkező Kuljas közelről a hálóba lőtte (4–3).
A párharcot 4:2-es összesítéssel nyerte a Sportklub, a szintén négy nyert mérkőzésig tartó döntőben a Brassói Corona lesz az ellenfele.
Jégkorong Erste Liga, elődöntő, hatodik mérkőzés:
Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom 4–3 – hosszabbítás után (2–1, 1–1, 0–1, 1–0).
Gólszerzők: John Anthony Combs (1. és 3. perc), Ty Wishart (23.) és Gyenisz Kuljas (73.), illetve Kóger Dániel (7.), Somogyi Balázs (46.) és Tóth Adrián (38.).
Kapura lövések: 38–37.
Büntetőpercek: 24–6 (ebből Becze Tihamérnak és Gyenisz Kuljasnak 10-10 perc fegyelmi a mérkőzés végén).
Játékvezetők: Soós Dániel és Kókai Márk, illetve Kis-Király Barna és Váczi Dávid.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!