Vereséget szenvedett Kanadától a világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén a magyar jégkorong-válogatott (3–1), de a Majoross-csapat fegyelmezett és szervezett játékkal helytállt a sztárokkal felálló riválissal szemben.
A nemzeti csapat az olimpiai ezüstérmes, NHL-sztárokkal teletűzdelt kanadai gárdával találkozott a svájci Neuchâtelben, amely ugyan Sidney Crosby nélkül lépett jégre, de így is rendkívül erős összeállításban szerepelt. A magyar keretből Galló Vilmos – aki a finn Liiga döntőjében volt érdekelt –, valamint Hári János és Hegedüs Levente maradt ki.
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, és a harmadik percben Bartalis István kiállítása után Kanada emberelőnybe került. A juharlevelesek gyorsan kihasználták a fórt: Mark Scheifele lövése talált utat a kapuba (1–0). A magyar válasz azonban szinte azonnal megérkezett.
Sebők Balázs korongszerzése után Terbócs István érkezett jó ütemben, és 23 másodperccel a kanadai vezető gól után egyenlített (1–1).
A tengerentúliakat nem zavarta meg a gyors magyar válasz. Egy rossz csere miatt újabb emberhátrányba kerültek a magyarok, amelyet Dylan Cozens használt ki, majd az első harmad hajrájában John Tavares is betalált, kialakítva a 3–1-es végeredményt. Az első húsz perc után a kapura lövések aránya 17:4 volt Kanada javára.
A második játékrészben már nem született újabb gól. Kanada továbbra is fölényben hokizott, de a magyar válogatott szervezetten védekezett, és emberhátrányban is jól helytállt. A szakmai stáb kapust cserélt: Bálizs Bencét Vay Ádám váltotta, aki rögtön több bravúros védéssel mutatkozott be. A harmadik harmadban is fegyelmezetten játszott a magyar csapat, amely jól zárta le a területeket, és nem engedte tovább növelni az előnyt a kanadaiaknak. A rendes játékidő végén még Sárpátki Tamás kiállítása miatt emberhátrányban kellett védekezni, de újabb találat már nem született.
Barátságos mérkőzés lévén a felek a rendes játékidő után egy ötperces hosszabbítást és büntetőpárbajt is játszottak. A ráadást Kanada nyerte meg emberelőnyből, a szétlövésben azonban Magyarország bizonyult jobbnak: Vincze Péter és Sofron István is betalált, így a magyarok 2–1-re megnyerték a büntetőpárbajt.
A két válogatott története során 16. alkalommal találkozott egymással, és megszületett a 16. kanadai siker is. Az összesített gólkülönbség 87–13 Kanada javára.
A magyar válogatott számára ez volt a világbajnoki felkészülés tizedik és egyben utolsó mérkőzése. A mérleg kilenc vereség és egy hosszabbításos győzelem lett.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!