A legkomolyabb ügy a DVTK játékosához, Tóth Gergőhöz köthető, aki két jelenetben is érintett volt. A 21. percben Dallas Gerads ellen szabálytalankodott: hátulról érkezve ütközött, vállával a hátát találta el, és veszélyesen a palánknak lökte. A bizottság szerint volt ideje felismerni a szituációt és elkerülni az ütközést, ennek ellenére nem alkalmazkodott, így az eset kimerítette a végleges fegyelmi büntetés kritériumait. Mivel az idény során már másodszor vétett, az egymeccses eltiltását két találkozóra növelték, klubját pedig 400 euróra büntették.
Tóth a hajrában ismét reflektorfénybe került: Császár Hunorral akadt össze, majd botjával egy mozdulattal a nyakát találta el, aminek következtében a gyergyói játékos a jégre került és nem tudta folytatni a mérkőzést. A bizottság ezt az ütést szándékosnak és célzottnak minősítette, ugyanakkor nem tartotta olyan súlyúnak, hogy az automatikus egymeccses eltiltáson felül további büntetést szabjon ki. A DVTK ezért az incidensért további 150 eurós bírságot kapott.
Nem maradt következmények nélkül a bemelegítés során történt összetűzés sem: Jason Pineo (DVTK) és Imre Patrik (GYHK) már a kezdés előtt egymásnak esett. Az eset egy koronggal indult, amelyet kölcsönösen egymás irányába ütöttek, majd a feszültség gyorsan tettlegességig fajult. A két játékos egymás felé korcsolyázva ütni kezdte a másikat, miközben többen próbálták szétválasztani őket.
A Fegyelmi Bizottság az incidenst hirtelen felindulásból elkövetett sportszerűtlenségként értékelte, ugyanakkor súlyosbító tényezőként vette figyelembe, hogy mindketten visszaesők. Ennek megfelelően mindkét játékos két-két mérkőzéses eltiltást kapott, amelyet a korábbi esetek miatt további két találkozóval súlyosbítottak, így összesen négy meccset kell kihagyniuk. A klubokra egyenként 800 eurós pénzbírságot szabtak ki.
A másik ágon jóval kevesebb dolga akadt a bizottságnak. A BJAHC–Brassói Corona mérkőzés hajrájában történt ütközést ugyan kivizsgálták – Zimányi Dániel Zsolt és Andrei Filip akadt össze –, ám végül úgy ítélték meg, hogy a játékvezetők helyesen jártak el, így nem született utólagos szankció.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!