A 2022-2023-as Európai Egyetemi Jégkorong Liga (EUHL) keleti csoportjában nyolc csapat szerepel, az alapszakasz első két helyezettje, a Besztercebányai UMB és a Trencsényi Gladiators együttese automatikusan a legjobb négy közé került, a további két elődöntős helyért UHT Sabers Oświęcim–Zsolnai HC Uniza, illetve Sapientia U23–Nyitrai Philosophers párharcokat írtak ki.
Ez utóbbi párharc helyszíne Dunaújváros volt, ahol az első mérkőzést a Nyitra nyerte 5–1-re, a székelyföldi csapat gólszerzője Salamon Ervin volt. A második összecsapás az erdélyiek 5–2-es sikerével zárult, a győztes csapat gólszerzői Galusnyák Botond (2), Kedves Tamás József, Viktor Szolohin és Lázár Sebestyén voltak.
A két győzelemig tartó párharc harmadik mérkőzése elmaradt, mert a szlovákiai gárda az összecsapás reggelén jelezte, hogy a keretüket érintő problémák miatt nem tudnak megjelenni a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, így ezt a mérkőzést a Sapientia nyerte, játék nélkül 5–0-ra, és ezzel továbbjutott. A csapat fennállása során először jutott be az Európai Egyetemi Jégkorong Liga elődöntőjébe.
A másik ágon a lengyel UHT Sabers Oświęcim az első mérkőzésen 5–2-re győzött a szlovákiai Zsolnai HC Uniza ellen. Ennek a párharcnak a győztese az elődöntőben a Trencsénnyel meccsel, a másik elődöntőben pedig Besztercebánya–Sapientia párharc lesz.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!