– Az erdélyi jégkorongban nem könnyű nagyobb célokat kitűzni annál, mint amit a GYHK elért a 2024–2025-ös szezonban. A körülmények viszont sok tekintetben megváltoztak, javultak – kezdve az új jégpályával. Milyennek látja a GYHK jelenlegi helyzetét?
– A Remete Ice Arénáról csak annyit tudok mondani: egyszerűen fantasztikus! Biztos vagyok benne, hogy extra lendületet ad majd a játékosoknak és a szurkolóknak is.
A keretünk változásai miatt is nagyon optimista vagyok. Csak néhány módosítás történt, és az új játékosok már most láthatóan jól illeszkednek a rendszerbe. Megvan a tavalyi évből az erős alap, amire tudunk építeni.
– Négy trófeát hozott a tavalyi idény a Gyergyói Hoki Klubnak. Mi volt a sikerek titka és mi volt az a pillanat, amikor érezte, hogy ez egy különleges év lesz?
– Fantasztikus év volt és nyilván mindannyian büszkék vagyunk arra, amit elértünk. Eleve éreztük, hogy a csapatunk képes nagy dolgokra, de számomra a Román Kupa négyes döntő hétvégéje volt az, ami meggyőzött erről.
A sikerek mögött nincs titkos recept: rengeteg ember kemény munkája tette lehetővé mindezt. A csapaton belül valóban „családdá” váltunk, és azt hiszem, ez volt a legnagyobb fegyvertény. Sokan mondják, hogy könnyű jó hangulatot teremteni, ha nyersz, de nálunk már előbb megvolt a győztes csapatszellem, és csak utána jöttek az eredmények.
– Hogyan telt a nyári szünet? Volt idő pihenésre is, vagy inkább a következő szezon tervezése került előtérbe?
– Remek nyár volt. Jó volt Finnországban a családdal és barátokkal tölteni az időt. Sikerült feltöltődni, ami mindenkinek fontos. A szezon hosszú, ezért a nyár kulcsszerepet játszik abban, hogy pozitív energiával vághassunk neki. A játékosok is keményen dolgoztak a nyár során, de jutott idő pihenésre is – a kettő közötti jó egyensúly elengedhetetlen.
– Miben különbözik az idei felkészülés a tavalyitól? Figyelembe veszik esetleg az Erste Liga változásait is ebben?
– A legnagyobb különbség számomra egyértelműen az, hogy ezúttal nem új edzőként kezdem a munkát a csapattal. A játékosok nagy részével már egy éve együtt dolgozunk, és jól ismerjük egymást. A felkészülés szakmai részleteibe nem mennék bele, de mindig van, amiben fejlődni kell. Fontos a módszerek fejlesztése, a családi szellem erősítése és a játékunk folyamatos csiszolása – ez a felkészülés lényege, és ez egész idényben folytatódik.
A szezon változatlanul hosszú és nehéz lesz, még akkor is, ha a mezőnyben történtek változások. Az FTC távozása az ICEHL-be nyilván nagy változás, és több csapatnál is voltak érdekes igazolások, ami mindig izgalmas. Tavaly bárki megverhetett bárkit, és idén is erre számítok.
– Az első kihívásokig még van néhány hét. Milyen várakozásokkal tekint a közelgő Rusty Kupára és Szuperkupára?
– Már nagyon várom, és a csapat is, hogy végre meccseket játszhassunk. Kemény mérkőzésekre számítok a Remete Ice Aréna nyitótornáján, és a Brassó elleni Szuperkupa összecsapás is ilyen lesz, ahol rögtön címvédésért játszhatunk. Alig várjuk, hogy találkozzunk a szurkolóinkkal az új Arénában! Büszkék vagyunk, hogy egész Gyergyót képviselhetjük, és ezt a szurkolóinkkal együtt akarjuk tenni – tele lelátók előtt, olyan hangulatban, amilyet a múlt évben is együtt élhettünk át.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!