A Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok találkozók esetében a barcaságiak kerete és egyéb lehetőségei is meghaladják a székelyföldiekét, így egyértelmű favoritnak számítottak ebben a párharcban.
Ezt a papírformát igazolni is tudta a Corona, az első harmadban Valchar emberelőnyből, majd Levin is betalált László kapujába. Közben Antal Lászlónak volt esélye egyenlíteni, de Adorjánban elakadt az akció. Aztán 2–0-nál közel két percig kettős emberelőny kínált felzárkózási esélyt, de ezzel sem tudtak élni Pajorék.

A második harmadra harcosabban jöttek ki az Ágyúsok és többször kerültek nagy helyzetbe. Antal Előd lövésénél csak a szerencse és a kapus mögé ugró Farkas óvta meg a brassóiakat a góltól.
A feltámadás azonban elmaradt, a játékrész közepe után Levin, Rokaly Richárd és Wong is eredményes volt. Róth találata csak szépítést jelentett, a találkozó és a továbbjutás kérdése már eldőlt.

A harmadik játékrészben Valchar még hozzátett egy gólt a korábbiakhoz, a Corona 6–1-gyel jutott a szombati döntőbe, ahol a címvédő Gyergyói Hoki Klubbal csap össze a bajnoki aranyért, míg az Ágyúsok a Csíkszeredai Sportklubbal küzdhetnek meg a bronzért.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!