Hirdetés

Elmarad a GYHK gyetvai mérkőzése

Szerdán Dunaújvárossal csapnak össze a gyergyóiak. Archív
Fotó: Dunaújvárosi Acélbikák

2020. augusztus 18., 12:44

Alaposan átírja a jégkorong előszezonját a fokozódó vírusjárvány. Sorra jelentik be az Erste-ligás csapatok, hogy elmaradnak a szlovákiai együttesekkel tervezett edzőmeccseik. A Gyergyói Hoki Klub sem utazik el Gyetvára.

2020. augusztus 18., 12:44

A vírusjárvány fokozódása miatt Szlovákia újabb szigorításokat vezetett be, amelyek következtében a jelenlegi körülmények között a felvidéki csapatokhoz nem utazhatnak más országok együttesei, továbbá ők nem tudnak zökkenőmentesen külföldön játszani. A GYHK augusztus 20-án Gyetván játszott volna az extraligás Detva 07 csapatával, de erre sem kerülhet sor – derül ki a piros-fehérek Facebook-oldalán közzétett közleményből.

Az Érden edzőtáborozó gyergyóiaknak így a tervezett három helyett csak két felkészülési mérkőzésük lesz a következő időszakban, szerdán 19 órától a Dunaújvárosi Acélbikákkal játszanak, jövő kedden pedig a Hydro Fehérvár AV19 együttesével csapnak össze. Mindkét érdi mérkőzés zárt kapus lesz. 

A GYHK vezetői a gyetvaiak helyett más ellenfelet keresnek, de mint érdeklődésünkre elmondták, ez most kicsit sem lesz könnyű. Az ok: egy magyarországi csapatnál is megjelent a vírus.

Megbetegedett az Újpest egyik játékosa

Vasárnap jelentette be az UTE jégkorongszakosztálya, hogy egyik játékosuk koronavírustesztje pozitívnak bizonyult. Leállnak az edzésekkel, és a Megyeri úti jégcsarnokot bizonytalan időre lezárják. A lilák pénteken játszották első felkészülési mérkőzésüket Debrecenben – a végeredmény 1–4 lett –, a visszavágóra vasárnap este került volna sor a Megyeri úton.

Hirdetés

Elmarad egyelőre a magyar Szuperkupa-mérkőzés is – derült ki hétfőn. Ancsin János, az Újpest jégkorongszakosztályának igazgatója az M1 aktuális csatornának elmondta, játékosuk megbetegedése miatt a magyar szövetséggel és a Ferencváros illetékeseivel egyeztetve a két csapat Szuperkupa-mérkőzésének elhalasztása mellett döntöttek. Erre szeptember 4-én került volna sor.

Az egész Erste Ligát érintheti az, hogy az UTE kérvényezni fogja az új szezon rajtjának elhalasztását egy-két héttel. Ugyanis egyelőre nem tarthatnak edzéseket, és számításuk szerint szeptember 3-án vagy 4-én edzhetnek újra, egy hét alatt viszont nem lehet felkészülni a bajnokságra. A Ferencváros programjából nemcsak az UTE elleni Szuperkupa-meccs esik ki, hanem az Érsekújvár elleni találkozó is. A felvidéki csapattal szeptember 1-jén csaptak volna össze a Tüskecsarnokban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Megkapta a behívót, készülhet a vébére a székelyföldi kézilabdázó

Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Győzelemmel zárta a tornát a magyar jégkorong-válogatott Épinalban

Megmentette becsületét a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupájában: Majoross Gergely együttese a zárómeccsen 6–4-re legyőzte a házigazda Franciaországot, így győzelemmel fejezte be a tornát.

Szoros meccset játszott, de Litvániától is kikapott a romániai férfi jégkorongválogatott

A második mérkőzésén is vereséget szenvedett a romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott a litvániai NEK-tornán. Markus Juurikkala együttese szombaton este egy góllal kapott ki a házigazdáktól.

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Vereséggel mutatkozott be Juurikkala a romániai hokiválogatottnál

Lejátszotta első mérkőzését a Nemzetek Európai Kupájában a romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott. Az új szövetségi kapitány, a finn Markus Juurikkala együttese háromgólos vereséget szenvedett az esélyesebb ukrajnai gárdától a litvániai tornán.

Ez gyors volt, Bécsben már be is jelentették Kevin Constantine érkezését

Miután csütörtökön biztossá vált, hogy Kevin Constantine elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot, pénteken az osztrák Vienna Capitals jégkorong együttese bejelentette, hogy megegyezett az amerikai szakemberrel.

Vereséggel kezdték a magyarok a Nemzetek Európa Kupáját

A magyar jégkorong-válogatott csütörtökön kora este 4–2-re kikapott a norvég csapattól a Nemzetek Európai Kupája épinali csoportjának nyitómérkőzésén.

Kevin Constantine elhagyta a Sportklubot

Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.

Fiatalítás és új szemlélet a romániai jégkorong-válogatottnál

Bemutatták Markus Juurikkalát, a romániai férfi jégkorong-válogatott új szövetségi kapitányát. A finn edző első megmérettetése a hétvégén lesz Litvániában, a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Onodi Ottó: egy jól játszó csapat nagyban megkönnyíti a kapus dolgát

Főszerepbe került a Csíkszeredai Sportklub nyáron hazatért kapusa, Onodi Ottó, aki visszatérését követően kiváló formába lendült, és a csapat legutóbbi két idegenbeli Erste Liga-meccsén 98,68%-os védési arányt produkált.

A Corona és a GYHK uralja a hónap csapatát

A jégkorong Erste Liga közösségi oldalán megjelent az októberi hónap legjobb csapata: az összeállítást a Brassói Corona és a Gyergyói HK játékosai uralják.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!