Az első napon a gyergyószentmiklósi jégpálya erőtermében izzadtak a fiúk. A korábbi évekhez képest most láthatóan könnyebben ment a munka, annak köszönhetően, hogy a május elején Mikael Tisell által elvégzett felmérés után egyéni edzéseket végeztek a játékosok.
Az edzések a következő hetekben részben hazai környezetben, részben pedig a Székelyföldi Jégkorong Akadémia csíkkarcfalvi orvosi és metodológiai központjának adottságait kihasználva zajlik. Jégre július végén lépnek először a jégkorongozók, Érden kezdik el a jeges felkészülést. Ott fognak majd csatlakozni a kerethez az új honosított játékosok, valamint a légiósok is – közölte érdeklődésünkre Bereczky Szilárd menedzser.
„Tetszett az első edzés. Azt tapasztalom, hogy nagyon jó a hangulat, az öltözői morál, ami nagyon fontos, és a játékosok egyéni hozzáállása is kiváló.
– összegezte az első közös napot Leif Strömberg.
A Gyergyói Hoki Klub első Erste Liga-szezonjában rájátszásba jutott, de nem tudott továbblépni a legjobb négy közé, hiszen alulmaradt a Debreceni EAC-cal szemben vívott hétmeccses párharcban. A romániai bajnokságban negyedik lett a csapat. A tavalyi eredményeknél mindenképpen többet szeretnének elérni a piros-fehérek.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!