Hirdetés

Elhunyt Pásztor György, a magyar jégkorong meghatározó alakja

Pásztor György (piros-fehér sállal) gyakran járt Székelyföldön. Archív
Fotó: Biró Zoltán

2022. augusztus 22., 14:45

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Pásztor György, korábbi válogatott jégkorongozó, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának tagja. 

2022. augusztus 22., 14:45

A magyar szövetség honlapján kiemelte: Pásztor György jégkorongozó pályafutását 1933-ban a Fasori Evangélikus Gimnázium csapatában kezdte, amellyel a középiskolai (KISOK) bajnokságban szerepelt, 1941-ben a magyar Levente (ifjúsági) válogatott tagja és a BKE jégkorongcsapatának igazolt játékosa lett.

A magyar bajnokságban 1942 decemberében mutatkozott be, és az 1943/44-es szezonban megszerezte első bajnoki címét. A második világháború megszakította karrierjét, a hazai bajnokságban 1948-ban szerepelt újra: a Csepel csapatával szerzett bronzérmet, majd 1951-től a csapat Vörös Meteor néven szerepelt tovább, amellyel 1960-as visszavonulásáig három bajnoki címet szerzett. Pásztor 1961-től 1964-ig a Bp. Építők edzőjeként tevékenykedett.

Hirdetés

Már játékosként részt vállalt a sportág vezetésében, 1963-tól pedig a Jégsport Szövetség elnökségének tagja, ahol 1988-ig a jégkorong szakbizottság vezetője is volt. Az 1988-ban létrejött önálló jégkorong szövetség alelnöke lett 1994-ig, ezután tiszteletbeli elnöknek választották. A Magyar Olimpiai Bizottságnak is a tagja volt.

Pásztor György az IIHF-ben is jelentős feladatokat látott el, a szervezet kongresszusain 1959-től 1982-ig képviselte Magyarországot, 1982-től 1994-ig az IIHF elnökségének volt tagja, és 23 éven át az orvosi és doppingellenőrzési bizottságát is vezette. 1994-ben az IIHF tiszteletbeli tagjának választották, 2001-ben pedig „a jégkorongsportban, a Nemzetközi Jégkorong Szövetségben és a jégkorongsport családjában szerte a világon kifejtett egyedülálló közreműködéséért” az IIHF Hall of Fame-jébe is bekerült.

2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatával tüntették ki, 2008-ban Fair Play Életműdíjat kapott. A magyar szövetség 2017-ben létrehozta a Pásztor György díjat, melyet az adott versenyévad legjobb hátvédje nyerhet el.

Pásztor György 2022. márciusában ünnepelte a 99. születésnapját, amely alkalomból többek között a nemzetközi szövetség korábbi és jelenlegi elnöke, valamint minden idők legjobb játékosa, Wayne Gretzky is felköszöntötte.

Pásztor György kora ellenére is aktív volt, még a közelmúltban is rendszeresen látogatott ki válogatott, valamint klubmérkőzésekre egyaránt, amennyiben lehetősége adódott, akkor az elnökségi üléseken és a küldöttgyűléseken is részt vett.

Van egy felvételünk Pásztor Györgyről, amely 2012. január 6-án készült Csíkkarcfalván, a HSC Csíkszereda-Újpest mérkőzésen. A találkozót a közös magyar-román bajnokság, az akkor MOL Liga nevet viselő sorozatban játszották, és a csíkiak 8-3-ra győztek. Érdekesség, hogy annak a találkozónak első korongbedobását két hokis legenda, a budapesti dr. Pásztor György és a csíkszeredai Takács István végzete el. A két sportember 71 esztendővel ezelőtt, 1951-ben egymás ellen játszott Brassó-Pojánán, a Téli Főiskolás Világbajnokságon megrendezett Románia–Magyarország jégkorongmérkőzésen.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Bravúros diadal: idegenben vette el a Corvinul veretlenségét a Sepsi OSK (videóval)

Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.

Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

`
Krónika

„Ki másban bízhatnánk?” Céltudatosak az erdélyi levélszavazók a kolozsvári főkonzulátuson

Folyamatos az érdeklődés a levélszavazás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, ahol ezekben a napokban egymást váltják azok az erdélyi magyar választópolgárok, akik személyesen szeretnék leadni voksukat a magyarországi országgyűlési választáson.

Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Ez is érdekelheti

Az U20-as bajnokságot is megnyerte a Gyergyói Hoki Klub

Az magyarországi U19-es bajnoki cím megnyerése után a romániai U15-ös és az U17-es bajnoki trófeát is a Gyergyói Hoki Klub utánpótláscsapatai nyerték, most pedig az U20-as aranyérmet is a fiatal piros-fehérek szerezték meg.

Székelyföldi csapatok uralták az U13-as hokibajnokságot

A Csíkszeredai ISK nyerte az U13-as romániai jégkorongbajnokságot, miután a döntő harmadik mérkőzésén legyőzte a Felcsík SK csapatát. A bronzcsatában a Gyergyószentmiklósi ISK fölényesen múlta felül a Brassói Coronát.

Újabb korosztályos bajnokságot nyert meg a Gyergyói HK, bronzérmes a Sapientia

A döntőben két meccset játszott egymással, de egyiken sem találta az ellenszert a Brassói Corona a Hargita megyeiek ellen, így a Gyergyói Hoki Klub nyerte az U17-es romániai hokibajnokságot. A Sapientia U23 együttese a galaciakkal küzdött meg a bronzért.

Befejeződött az U25-ös magyar női jégkorongbajnokság

Történelmi ezüstérmet szerzett a Gyergyói Fox Hockey az U25-ös magyar női jégkorongbajnokságban, míg a Csíkszeredai Sportklub a hatodik helyen zárt.

Jégtörő Kupa: a Pingvinek nyerték az első karcfalvi amatőr hokitornát

Első alkalommal rendezték meg Csíkkarcfalván a Jégtörő Kupát, ahol az amatőr hokicsapatok családias hangulatban, mégis nagy elszántsággal csaptak össze. A tornát a Pingvinek csapata nyerte meg.

Döntetlenre áll a két csíkszéki csapat az U13-as hokidöntőben

Két mérkőzés után összesítésben 1:1-re áll az U13-as korosztályú romániai jégkorongbajnokság döntője. A finálé első két összecsapásán hazai sikerek születtek: az elsőt a Felcsík SK, a másodikat pedig a Csíkszeredai ISK nyerte.

Megvan a bővített romániai keret a kézdivásárhelyi hokivébére

Kihirdették a romániai U18-as válogatott bő keretét a kézdivásárhelyi világbajnokságra, amelynek többségét a két székelyföldi klub, a Sapientia U23 és a Gyergyói HK adja.

Kiütés és elképesztő fordítás: bajnok a GYHK U15-ös együttese

Egy gólzáporos kiütéssel, majd egy még több találatot hozó meccsen hatalmas fordítás után nyerte meg a Gyergyói Hoki Klub az U15-ös jégkorongbajnokság döntőjét.

Hatodik lett a Sportklub a női U25-ös hokibajnokságban

Hatodik helyen zárta a női U25-ös magyar jégkorongbajnokságot a Csíkszeredai Sportklub: a hétvégi, budapesti helyosztón egy vereség és – a hokiban megszokottól eltérően – egy döntetlen volt a kék-fehérek mérlege a Budapesti Hoki Klubbal szemben.

Magyar bajnoki ezüstérmesek a gyergyói jégkorongozó lányok

Két mérkőzés összesített eredménye alapján dőlt el a magyar női U25A bajnokság bajnoki címének sorsa. A Gyergyószentmiklósi Fox Hockey először szerepelhetett a fináléban, és ha a trófeát nem is sikerült megszerezniük, az ezüst is szépen csillog.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!