A 27 éves Elekes-Darabont Hunor Csabáról így ír közelményben a GYHK: „Nem kíméli magát, keményen oda teszi a csontot, legjobb tudása szerint elvégzi a rábízott munkát, fáradhatatlanul robotolja végig a meccseket – nagy szükség van az ilyen típusú játékosokra a csapatban”. És ha helyzetbe kerül értékes gólokat lő – teszik hozzá.
A jobbkezes csatár azon hazai jégkorongozók közé tartozik, akik Gyergyóból indultak, ifi éveikben Magyarországon szereztek tapasztalatot (Debrecen U18-as, U20-as és felnőtt csapatában is játszott), majd hazatért, hogy a piros-fehér színekért küzdjön.
Elekes-Darabonttal a GYHK keretét tizenegy csatár, nyolc hátvéd és egy kapus alkotja – már ami az eddig hivatalosan bejelentett névsort illeti.
Várhatóan bővül ez a lista, és az eddigiek alapján arra is számítani lehet, hogy újabb nagy nevek is érkeznek. Tény, valóban a liga megnyerésére esélyes gárda áll össze Gyergyószentmiklóson.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!