Az első harmad gyergyói emberelőnnyel indult, de nem lett gól belőle, majd két emberhátrányt kellett kivédekeznie a piros-fehéreknek.
Iramos, színvonalas játék zajlott, méltó egy csúcsrangadóhoz. Az első gól másfél perccel az első szünet előtt jött, Bodó nagy cselekkel játszotta magát tisztára és mattolta a sérülése után visszatért Kornakkert.
A folytatásban kemény, fizikai hokit láthattak a nézők, minden korongért foggal körömmel harcoltak a felek, mint egy rájátszás párharc döntő meccsén.
A védelmek nem adtak levegőt az ellenfeleknek, kevesebb volt a gólhelyzet, és a kapusok is a helyükön voltak. Az eredmény nem változott.
Az utolsó játékrész legelején két kapuvasat lőtt egymás után a GYHK, és még ugyanabban az akcióban Haaranen meglőtte a második gólt.
Azonban ez nem hozott győzelmet. A harmad közepén három perc alatt hármat lőtt a BJA.
Előbb Schlekmann bombája akadt be, emberelőnyben Nagy egyenlített, és rögtön utána Culigin botjáról is bekerült Rinne mögé a korong.
A végén mindent megpróbált a gyergyói csapat az egyenlítésért, de nem jött össze, így a BJA örülhetett a három pontnak.
A Gyergyói Hoki Klub hétfőn Székesfehérváron játszik a FEHA19 vendégeként.
| 2023. 01. 19. 19:30 | Fehérvár HA19 FEHA19 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 2-2 | 2-3 |
| 2023. 01. 19. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Brassói Corona Brassó | 2-4 | |
| 2023. 01. 20. 19:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-3 | |
| 2023. 01. 20. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 4-4 | 4-5 |
| 2023. 01. 20. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 7-2 | |
| 2023. 01. 21. 15:05 | FTC-Telekom FTC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 3-1 | |
| 2023. 01. 22. 16:30 | FTC-Telekom FTC | Debreceni EAC DEAC | 4-4 | 5-4 |
| 2023. 01. 22. 18:40 | Budapest JAHC BJAHC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 3-2 | |
| 2023. 01. 22. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Brassói Corona Brassó | 4-1 | |
| 2023. 01. 22. 19:00 | Újpesti TE UTE | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 4-2 | |
| 2023. 01. 23. 19:30 | Fehérvár HA19 FEHA19 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 5-6 | |
| 2023. 01. 24. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-2 | |
| 2023. 01. 24. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 6-1 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 34 | 23 | 2 | 2 | 7 | 145-89 | 75 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 33 | 22 | 3 | 1 | 7 | 148-81 | 73 |
3 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 34 | 18 | 4 | 2 | 10 | 113-90 | 64 |
4 | Brassói Corona Brassó | 34 | 17 | 4 | 2 | 11 | 112-95 | 61 |
5 | FTC-Telekom FTC | 33 | 16 | 2 | 2 | 13 | 108-99 | 54 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 34 | 11 | 6 | 5 | 12 | 118-118 | 50 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 34 | 15 | 1 | 3 | 15 | 116-120 | 50 |
8 | Újpesti TE UTE | 34 | 9 | 2 | 4 | 19 | 106-128 | 35 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 33 | 6 | 2 | 3 | 22 | 90-157 | 25 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 31 | 3 | 1 | 3 | 24 | 68-147 | 14 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!