A csoportban éllovas japán és a sereghajtó spanyol együttes találkozott a második csütörtök délutáni mérkőzésen a Deme László Műjégpályán. Az ázsiaiak szerdán este 8–0-ra kiütötték a házigazda a romániai csapatot, és ezúttal is igazolták a papírformát.
Már az első harmadban három góllal elhúztak, majd a másodikat is ugyanilyen különbséggel húzták be, az utolsóban pedig ugyan szorosabb volt az eredmény, de még ebben is jobbnak bizonyultak.
Végül Japán 9–2-re diadalmaskodott, a negyedik sikerével pedig a csoport utolsó fordulója előtt megnyerte a kézdivásárhelyi vébét és kiharcolta a feljutást.
A játéknap első meccsén kiegyenlített és fordulatos küzdelem zajlott, amely az utolsó percben dőlt el, Horvátország 3–2-re múlta felül Nagy-Britanniát és pontszámban utolérte vetélytársát.
A harmadik csütörtöki mérkőzésen 19.30-tól az ötödik, utolsó előtti helyen álló Románia a harmadik Kína ellen játszik.
Horvátország–Nagy-Britannia 3–2 (2–1, 0–1, 1–0).
Spanyolország–Japán 2–9 (0–3, 1–4, 1–2).
A csoport állása:
1. Japán 4 mérkőzés/12 pont (27–4)
2. Nagy-Britannia 4/6 (11–9)
3. Kína 3/6 (5–3)
4. Horvátország 4/6 (11–16)
5. Románia 3/3 (6–14)
6. Spanyolország 4/0 (8–22)
A további mérkőzések programja:
Csütörtök
19.30 Románia–Kína
Szombat
12.30 Kína–Spanyolország
16.00 Japán–Nagy-Britannia
19.30 Horvátország–Románia
A találkozókat a TVR Sport élőben közvetíti.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!