Az alapszakaszt nyolcadik helyen záró lila-fehéreknek az Acélbikák jutottak a rájátszás kvalifikációjában, miután a hetedik DEAC a sereghajtó FEHA19-t választotta.
A szerdai nyitócsatában a DAB meglepte az Újpestet, elvette a pályaelőnyét, és most is bátran kezdett. Az első harmadban megszerezte a vezetést, de ezúttal nem engedte el őket a fővárosi alakulat, megfordította az állást, nyert, így az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc vasárnap folytatódik Dunaújvárosban, és az is biztos, hogy lesz negyedik felvonás hétfőn, ugyancsak a Fejér vármegyei városban.
A másik összecsapáson az alapszakaszt sereghajtóként záró Fehérvár Hoki Akadémia másodszor is győzött a DEAC vendégeként, így egyetlen siker választja el a negyeddöntőbe jutástól az Erste Ligában. A csütörtöki mérkőzésen a vendégek 6–0-ra diadalmaskodtak.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc vasárnap folytatódik Székesfehérváron, és a FEHA akkor lezárhatja a sorozatot.
Jégkorong Erste Liga, a negyeddöntőbe jutásért, 2. mérkőzések:
UTE–Dunaújvárosi Acélbikák 4–2 (0–1, 2–0, 2–1).
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1–1.
DEAC–FEHA19 0–6 (0–3, 0–3, 0–0).
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Fehérvár javára.
Minden jel arra utal, hogy a Sepsi OSK egyik ígéretes saját nevelésű labdarúgója a téli szünetben a váltás irányába mozdult el. Nistor Ákos jelenleg a magyarországi Kecskeméti TE együttesével készül, a jövője viszont még nem dőlt el.
Újabb fordulóponthoz érkezett Juan Bauza pályafutása. Az FK Csíkszereda volt játékosa Kolumbiából újból a román labdarúgó élvonalba igazolhat.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!