Hirdetés

Videón a romániai és bolgár női hokiválogatott tömegverekedése

A bolgár lányok nem bírták el a súlyos vereséget, a jégen estek neki ellenfelüknek
Fotó: Facebook/Federatia Romana de Hochei pe Gheata - FRHG

Két győzelemmel zárta a divízió III/A világbajnokságot a romániai női jégkorongválogatott. Az utolsó játéknapon a bolgárok elleni mérkőzés tömegverekedéssel zárult, a játékvezetők 554 percnyi kiállítást osztottak ki.

A brassói vébé zárómeccsén a romániai válogatott kiütéses, 10–2-es győzelmet aratott Bulgária felett. Az első harmad kiegyenlített játékot és egy-egy gólt hozott, a második játékrészben már a hazaiak akarata érvényesült a játéktéren és elléptek kettővel. Az utolsó harmadban egymás után születtek a hazai gólok.

Kapcsolódó

Hirdetés

A bolgár lányok pedig nem bírták cérnával és a mérkőzés végén nekiestek a hazai lányoknak. A romániai csapat fele a kapusuk felé korcsolyázott, hogy ünnepeljék a győzelmet,

amikor látták, hogy társaikat ütlegelik az ellenfelek. Segítségükre siettek, lett egy általános tömegverekedés.

Miután sikerült ezt lecsillapítani a játékvezető már nem engedte vissza a jégre a feleket a különdíjak átadására és a himnusz meghallgatására sem.

Kilenc-kilenc bolgár, illetve romániai lány kapott 25 perces, végleges kiállítást, az egész mérkőzésen pedig 554 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők: 245-t a romániai válogatottnak, 289-et pedig a bolgároknak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A végén dőlt el a székely hokirangadó

Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.

Egymás után játszanak – a Sepsi OSK és az ASA párharcát is közvetítik a sportcsatornák

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is hazai pályán játszik a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 19. fordulójában, mindkét együttes mérkőzését élőben követhetjük a televízióban.

Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

`
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Krónika

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Ez is érdekelheti

Súlyos sérüléssel és vendégsikerrel kezdődött a magyar hokidöntő

A címvédő Budapest Jégkorong Akadémia HC 2–1-re győzött a fennállása első bajnoki aranyérméért küzdő Debreceni EAC otthonában a magyar férfi jégkorong OB I. döntőjében, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc péntek esti nyitányán.

Két villanás döntött, versenyben van a feljutásért a romániai női jégkorong-válogatott

Két harmadon át gólcsend, majd Pethő Réka és Bende Júlia villanása döntött: a romániai női jégkorong-válogatott pénteken délután 2–0-ra legyőzte Thaiföldet a zágrábi divízió 3/A jelű világbajnokság negyedik fordulójában.

Szétlövések döntöttek a romániai női hokisok szerbek elleni csatájában

Kétszer is egyenlített Szerbia, de a szétlövésben a romániai együttes bizonyult higgadtabbnak: Vitos Anna duplázott, a zágrábi siker pedig két pontot ért Romániának a női divízió 3/A jelű jégkorong-világbajnokságon.

DEAC–BJAHC döntő lesz a magyar hokibajnokságban

A Budapest Jégkorong Akadémia HC kedden este 5–1-re győzött az alapszakaszelső UTE vendégeként, így kétmeccses hátrányból megfordította az elődöntős párharcot, és bejutott a Debreceni EAC elleni fináléba.

Kikapott a törököktől a romániai női jégkorong-válogatott

Vereséget szenvedett a romániai női hokiválogatott a hatodik értékcsoport (divízió 3/A jelű) jégkorong-világbajnokság második fordulójában. Láng Zoltán csapata kedden délután a törökkel szemben maradt alul.

Győzelemmel rajtolt a női jégkorong-válogatott a zágrábi vébén

Magabiztos győzelemmel kezdte a hatodik értékcsoport, a divízió III/A jelű jégkorong-világbajnokságot a romániai válogatott. Láng Zoltán csapata hétfőn délután négy góllal verte Bulgáriát.

Fiatalított kerettel célozza meg a feljutást a romániai női válogatott a vébén

Megfiatalított kerettel utazott el a romániai női jégkorong-válogatott a divízió III/A világbajnokságra. A zágrábi tornán a cél egyértelmű: feljutni, az U18-as csapat sikeres mentalitását pedig a felnőttekhez is átültetnék.

Ellenfélre vár a DEAC a magyar jégkorong-bajnokság döntőjében

A Debreceni EAC 3–0-s összesítéssel búcsúztatta a Miskolci DVTK Jegesmedvéket, és elsőként jutott be a magyar jégkorong ob I döntőjébe. A másik ágon az UTE és a címvédő BJAHC 2–2-re áll és kedden dől el, ki lesz a finálé másik résztvevője.

Aranygóllal dőlt el az álomdöntő a téli olimpia férfi jégkorongtornáján

A világbajnoki címvédő amerikai válogatott hosszabbítás után 2–1-re legyőzte a kanadai csapatot a milánói téli olimpia férfi jégkorongtornájának vasárnapi döntőjében.

A finnek nyerték az olimpiai jégkorongtorna bronzmeccsét

Mozgalmas volt a szombat este a téli olimpiai játékokon: finn bronz a férfi jégkorongtornán, kanadai arany a férfi curlingben, valamint német címvédés a női kettes bobosoknál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!