Don MacAdam szövetségi kapitány együttese előzőleg a spanyolokat 7–3-ra, a litvánokat pedig 7–1-re verte a Tüskecsarnokban, így készülhetett a japánok elleni sorsdöntő csatára.
Gyorsan háromszor is emberhátrányba kerültek a hazaiak, de ebből nem született gól, és abból sem, hogy a magyarok 1:44 percig kettős emberelőnyben játszottak. A folytatás hasonlóan alakult, rengeteg volt a kiállítás, és végül a 37. percben Sofron István bődületes erejű lövése utat talált a kapuba. Ez volt a történelmi, 100. magyar gól Japán ellen. Bálizs Bencének ebben a szakaszban volt egy hatalmas, akrobatikus védése a lepkés kesztyűvel, egyszer pedig a kapuvas mentette ki.
A záró harmad japán büntetőlövéssel indult, Bálizs lábbal védett, ám a 44. percben emberelőnyben Nakadzsima Sogo egyenlített. 2:02 perc múlva a kapu előtti betörésből Halliday Jiei szedte össze a szabad korongot és vágta a hálóba. Erősen nyomtak a hazaiak, ám egy újabb létszámfölényes két perc maradt kihasználatlanul. A hajrában a kapust is levitte a házigazda, de nem sikerült betalálni, így elmaradt a továbbjutás, és a japánok készülhetnek a nyár végi kvalifikációra. Az örökmérlegben ez volt a 18. japán győzelem 17 vereség mellett.
Magyarország: Bálizs Bence, Vay Ádám (kapusok) – Stipsicz Bence, Fejes Nándor, Galló Vilmos, Hári János, Erdély Csanád (első sor); Falus Ádám, Kiss Roland, Sebők Balázs, Sofron István, Mihály Ákos (második sor); Horváth Milán, Hadobás Zétény, Németh Kristóf, Nemes Márton, Terbócs István (harmadik sor); Ortenszky Tamás, Horváth Bálint, Nagy Krisztián, Nagy Gergő, Sárpátki Tamás (negyedik sor). Szövetségi kapitány: Don MacAdam
Japán: Yuta Narisawa, Eiki Sato (kapusok) – Kotaro Yamada, Riku Ishida, Shigeki Hitosato, Shogo Nakajima, Yushiroh Hirano (első sor); Jiei Halliday, Seiya Hayata, Kosuke Otsu, Kento Suzuki, Yuto Osawa (második sor); Koki Yoneyama, Hiroro sato, Kenta Takagi, Teruto Nakajima, Sota Isogai (harmadik sor); Yusei Otsu, Keigo Minoshima, Taiga Irikura, Yushi Nakayashiki, Kohei Sato (negyedik sor). Szövetségi kapitány: Perry Pearn.
A nap másik mérkőzésén: Litvánia–Spanyolország 2–0 (1–0, 1–0, 0–0).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!