A Wales fővárosában zajló tornán a romániai együttes csütörtökön este Szerbia ellen 4–0-ra győzött, a mostani sikerével pedig megtartotta esélyeit a továbbjutásra. A csoportelsőségért vasárnap késő este a házigazda Nagy-Britannia ellen lépnek majd jégre Molnár Zsomborék.
Szombaton késő délután rendezték a Románia–Kína találkozót, amelyet a romániai együttes uralt, az első gólt azonban – meglepetésre – az ázsiaiak szerezték. Erre azonban a második szünetig két emberhátrányos találattal, Imre Patrik és Részegh Tamás góljaival válaszolt a romániai együttes. Az utolsó játékrészben gólokban is megmutatkozott Péter Balázsék fölénye, négyszer találtak be a kanadai–görög Spiros Anastasiadis által felkészített kínai válogatottnak.
Románia: Adorján Attila, Tőke Zoltán (kapusok) – Matias Haaranen, Imre Patrik, Részegh Tamás, Rokaly Szilárd, Jevgenyij Szkacskov (első sor); Gecse Hugó, Ferencz-Csibi Róbert, Albert Zagidullin, Sándor–Székely Ottó, Péter Balázs (második sor); Bors Huba, Farkas Tamás, Gajdó Balázs, Rokaly Norbert, Molnár Zsombor (harmadik sor); Salló Alpár, Kovács Mátyás, Andrei Filip, Vladislav Teamriuc, Eduard Cășăneanu (negyedik sor). Szövetségi kapitány: Dave MacQueen.
Kína: Sun Zehao, Chen Shifeng (kapusok) – Zhang Penfej, Zhang Jiaqi, Zheng Mingju, Hou Yuyang (első sor); Chen Zimeng, Yan Ruinan, Zuao Tianyou, Zhang Zesen, Guo Jianing (második sor); Zong Hanming, Wang Gang, Zhang Yixin, Li Mingshenhao, Hu Jiahao (harmadik sor); Xu Lang, Li Zhihao, Li Zichen, Yy Jilong, Wang Hongyang (negyedik sor). Szövetségi kapitány: Spiros Anastasiadis.
21 órától: Nagy-Britannia–Szerbia.
Korábbi eredmények: Románia–Szerbia 4–0 és Nagy-Britannia–Kína 10–1.
A vasárnapi program: 17 órától Kína–Szerbia, 21 órától Nagy-Britannia–Románia
A tornáról az első helyezett jut tovább a 2026-os milánói olimpia selejtezőjének következő, utolsó fázisába, amelyet idén augusztus 29. és szeptember 1. között rendeznek három helyszínen.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!