Hirdetés

Nem lesz kieső az U20-as hokivébén

A román érdekeltségű divízió 2/A-s vb-t korábban törölték
Fotó: Hockey Lietuva

2020. október 20., 14:01

Több mint tíz hónap kényszerű kihagyás után december 25-től rendez eseményt a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF): ekkor kezdődik majd az edmontoni U20-as világbajnokság.

2020. október 20., 14:01

Az IIHF február elején olimpiai selejtezőket tartott, ám a koronavírus-járvány terjedése miatt márciustól valamennyi tornáját törölte.

Hirdetés

A férfi korosztály U20-as elit vb-jének megrendezését Kanada – azon belül Alberta tartomány – szigorú körülmények között vállalta. Eredetileg Edmonton és Red Deer városa adott volna otthont a vb-nek, ám a hatóságokkal egyeztetve csak az edmontoni Rogers Arénában lesznek mérkőzések, zárt kapuk mögött.

Az ötletet az észak-amerikai profiliga (NHL) augusztus-szeptemberi rájátszása adta, amikor ugyanitt „buborékban”, azaz elszigetelve játszott 24 csapat, és a több mint 33 ezer koronavírus-teszt egyike sem hozott pozitív eredményt.

A torna december 25-én a svájci–szlovák találkozóval kezdődik, december 20-tól 23-ig lehet felkészülési meccseket tartani, a tíz válogatott már több mint egy héttel korábban kiutazik Edmontonba. A döntőt január 5-én vívják.

Mivel az alsóbb szintek tornáit – köztük a magyarokat felvonultató divízió I/A-s, valamint a román érdekeltségű divízió 2/A-s vb-t – törölték, ezért most nem lesz kieső.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Megnyerte a hazai tornát a Sapientia U23

Két győzelemmel és egy vereséggel az élen zárta a Csíkkarcfalván zajlott IV. EUHL Szekler Cup tornát a házigazda Sapientia U23 jégkorongcsapata.

Hosszabbításos meccsekkel rajtolt a Szekler Cup Csíkkarcfalván

A csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpálya ad otthont március 19–21. között a jégkorong IV. EUHL Szekler Cup zárótornának, ahol a házigazda Sapientia U23 együttese két magyar és egy lengyel csapat ellen lép jégre.

Fordított a döntőben, magyar bajnok a Gyergyói HK korosztályos csapata

A döntőben az FTC-Telekom együttesét legyőzve megszerezte az U19-es magyar bajnoki címet a Gyergyói Hoki Klub. Látványos fejlődésen mentek át a fiúk a szezon alatt – szögezi le az edzőjük.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Székelyföldön rendezik az Európai Egyetemi Jégkorongliga idényzáróját

A csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpálya ad otthont csütörtöktől szombatig az EUHL Szekler Cup zárótornának, ahol a Sapientia U23 házigazdaként két magyar és egy lengyel csapattal mérkőzik meg.

Ülésezett a hokiszövetség: fókuszban az olimpiai fesztivál és az ifjúsági világbajnokság

A jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) és az idei U18-as világbajnokság előkészületei kerültek fókuszba a Román Jégkorongszövetség hétfői csíkszeredai elnökségi ülésén, ahol több, a következő időszakot meghatározó döntést is jóváhagytak.

Befejeződött a romániai női jégkorongbajnokság, a Sportul lett a bronzérmes

Csíkkarcfalván, a harmadik helyért kiírt mérkőzésekkel zárult a 2025–2026-os romániai felnőtt női jégkorongbajnokság, amelyen a bronzérmet a Bukaresti Sportul Studențesc érdemelte ki.

Aranycsapata jégkorongban is volt Marosvásárhelynek

Egykoron Marosvásárhelyen a jégkorongnak is volt hagyománya. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a helyi Locomotiva–RATA együttese 1950-ben és 1951-ben országos bajnoki címet szerzett.

A nőknél újból a gyergyószentmiklósi hokicsapaté az aranyérem

Ahogy az egész idényt, úgy a döntőt is dominálta a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey. A női jégkorongcsapat a Csíkszeredai Sportklub ellen kettős sikerrel nyerte a romániai bajnokság fináléját és újra megvédte a bajnoki címét.

Jövőre egy osztállyal feljebb is a dobogó a cél a romániai női jégkorong-válogatottnál

A romániai ifjúsági csapat után a női felnőtt jégkorong-válogatott is egy magasabb divízióban szerepelhet egy év múlva. A Gyergyói Fox Hockey csapatára épített együttes sikerének kulcsa a fiatalítás és az összeszokottság volt. Jövőre is jók az esélyek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!