Hirdetés

Legyőzték a legerősebb ellenfelet, a második helyen zártak a gyergyói hokis lányok

Laczkó Andrea kapusnak mindkét mérkőzésen rengeteg dolga akadt
Fotó: Leopold Tamás

2022. január 16., 18:13

A második helyen zárt a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey női jégkorongcsapat a magyar U25-ös bajnokság alapszakaszában. Az utolsó mérkőzésen az addig veretlen KMH együttesét győzték le.

2022. január 16., 18:13

Utolsó két mérkőzését játszotta a gyergyószentmiklósi Fox Hockey a magyar női U25A jégkorong-bajnokság alapszakaszában, az ellenfél pedig a legerősebb rivális, a KMH együttese volt.

Hirdetés

A rókalányok annak tudatában, hogy a KMH soraiban a magyar U18-as válogatott több erősége is játszik és eddig az összes meccsüket meg is nyerték, talán a kelleténél jobban tisztelték a vendégeket, emiatt szombaton 3–2-re kikaptak. Fehér Nikolett ugyan kétszer is egyenlített, de a harmadik KMH gólra már nem volt gyergyói válasz.

Vasárnap a mérkőzés felénél 3–0 állt az eredményjelzőn Fehér Nikolett és Fehér Orsolya góljainak köszönhetően, és úgy tűnt, egy könnyed győzelem lesz a vége, de a KMH a záró harmad elején kettőt lőtt. Ezt követően is több nagy védést kellett bemutasson Laczkó Andrea kapus, így nem született egyenlítés.

Bende Júlia gólja is csak rövid időre hozott nyugalmat, mert azonnal válaszolt erre a KMH, de végül meglett a gyergyói győzelem.

A Fox Hockey elvette a KMH veretlenségét, és a második helyről várhatja a rájátszást.

Magyar női U25A jégkorong-bajnokság, alapszakasz
Fox Hockey–KMH 2–3 (0–0, 1–1, 1–2)
Gólszerzők: Fehér Nikolett (33., 51), illetve Kolozsvári Angelika (22.), Szederkényi Lilla (44.), Puskás Noémi (56.)

Fox Hockey–KMH 4–3 (2–0, 1–0, 1–3)
Gólszerzők: Fehér Orsolya (5. perc), Fehér Nikolett (14., 32), Bende Júlia (56), illetve Házi Emília (41.) Farkas Nikolett (44., 56)
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Szűkült a magyar hokis vb-keret: négy székelyföldi játékos még versenyben maradt

Keretszűkítés után 31 játékossal folytatja a felkészülést a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott. A székelyföldiek közül négyen maradtak versenyben a világbajnoki szereplésért.

Nem lesz egyszerű az azonnali visszajutás romániai hokiválogatottnak

A romániai jégkorong-válogatott a kínai Sencsenben (Shenzhen) szerepel a divízió I/B világbajnokságon, ahol ugyan a visszajutás a cél az I/A-csoportba, azonban szoros a mezőny, és a két ázsiai csapat nagyon erős riválisnak ígérkezik.

A japánok másodszor is legyőzték a magyar hokisokat

Hiába a jó kezdés és a telt ház, a magyar válogatott Győrben sem tudta megállítani Japánt: a sok kiállítás döntőnek bizonyult, a vendégek emberelőnyben kétszer is betaláltak, és megnyerték a felkészülési mérkőzést.

Bravúr a magyar U18-as hokiválogatottól: bennmaradt a divízió I/A-ban

Megőrizte helyét a világ második vonalában a magyar U18-as jégkorong-válogatott, amely pénteken késő este 5–0-s győzelmet aratott a házigazda Lengyelország ellen a krynicai divízió I/A-csoportos világbajnokság zárónapján.

Kettős magyar hokivereség a felkészülésen: Svájctól és Japántól is kikaptak

Nem sikerült a javítás: a magyar jégkorong-válogatott a svájci túrán ismét súlyos vereséget szenvedett, míg a másik keret Szombathelyen maradt alul Japánnal szemben, három héttel az elitvilágbajnokság rajtja előtt.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: legendák a jégen és a kamera előtt

Folytatjuk a csíki jégkorong hőskorát felidéző sorozatunkat. Boda Jenő tanár-edző jóvoltából az első csíkszeredai jégkorongmérkőzés 65. évfordulójának megünneplésén készült felvételek harmadik részét tesszük közzé.

Sofron gólja csak a szépítésre volt elég a magyaroknak Svájcban

Nagyarányú vereséget szenvedett a világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott Svájctól a bieli Tissot Arénában lejátszott felkészülési mérkőzésen. A Majoross Gergely irányította együttes számára már az első harmadban eldőlt a találkozó.

Amikor a jégkorong összeköti a világot: Kézdivásárhely szívvel-lélekkel látta vendégül a vébét

Egy hétig komoly hokiláz uralkodott Kézdivásárhelyen, a Deme László Műjégpályán rendezett ifjúsági divízió II/A jégkorong-világbajnokságnak köszönhetően. Nagy Attila Ferencet, a Román Jégkorongszövetség elnökét kérdeztük az eseménnyel kapcsolatban.

A GYHK három játékosa csatlakozott a magyar válogatotthoz

Ravasz Csanád, Sárpátki Tamás és Vincze Péter is bekapcsolódott a svájci A csoportos világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott keretéhez. A stáb 49 játékossal dolgozik jelenleg, közülük kerülnek ki a vébére utazók.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!