Utolsó két mérkőzését játszotta a gyergyószentmiklósi Fox Hockey a magyar női U25A jégkorong-bajnokság alapszakaszában, az ellenfél pedig a legerősebb rivális, a KMH együttese volt.
A rókalányok annak tudatában, hogy a KMH soraiban a magyar U18-as válogatott több erősége is játszik és eddig az összes meccsüket meg is nyerték, talán a kelleténél jobban tisztelték a vendégeket, emiatt szombaton 3–2-re kikaptak. Fehér Nikolett ugyan kétszer is egyenlített, de a harmadik KMH gólra már nem volt gyergyói válasz.
Vasárnap a mérkőzés felénél 3–0 állt az eredményjelzőn Fehér Nikolett és Fehér Orsolya góljainak köszönhetően, és úgy tűnt, egy könnyed győzelem lesz a vége, de a KMH a záró harmad elején kettőt lőtt. Ezt követően is több nagy védést kellett bemutasson Laczkó Andrea kapus, így nem született egyenlítés.
Bende Júlia gólja is csak rövid időre hozott nyugalmat, mert azonnal válaszolt erre a KMH, de végül meglett a gyergyói győzelem.
A Fox Hockey elvette a KMH veretlenségét, és a második helyről várhatja a rájátszást.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!