A magyar válogatott szövetségi kapitánya Vas Márton, a világjátékokra pedig olyan játékosokat lehetett nevezni, akiknek van felsőoktatási hallgatói jogviszonyuk.
„Ugyanazt szeretném elérni, mint az U20-as világbajnoksággal, hogy a beválogatott játékosok fejlődjenek a nemzetközi, kompetitív mérkőzések által.
Az a cél, hogy a maximumot hozza ki magából a csapat” – mondta Vas Márton.
A magyar együttes szerdán kezdi meg szereplését Szlovákia ellen, majd Kazahsztán, Dél-Korea, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok csapata lesz az ellenfél. A magyar férfi jégkorongcsapat hosszú szünet után vett részt téli Universiadén 2019-ben, az oroszországi Krasznojarszkban egy győzelemmel és négy vereséggel zárva a kilencedik helyen végzett.
A viadalt a korábbi téli olimpiai helyszíneken rendezik meg.
Magyarok jégkorong mellett műkorcsolyában, alpesi síben, short trackben és gyorskorcsolyában indulnak.
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!