HIRDETÉS

Kedd délután lesz Karcfalván az Egyesült Államok–Románia mérkőzés

A fiúk két mérkőzés után továbbjutottak az elődöntőbe
Fotó: Pinti Attila

Véglegesítették a Csíkkarcfalván zajló Egyetemi Jégkorong Világkupa alsó- és felsőházi rájátszásának programját. A legnagyobb érdeklődéssel várt Egyesült Államok–Románia elődöntő kedden 16.30-kor kezdődik.

Minden várakozást felülmúlva szerepel Románia válogatottja a Felcsíki Műjégpályán zajló Egyetemi Jégkorong Világkupán. A székelyföldi játékosokra épített diákcsapat a csoportkörben 5–4-re (hosszabbítás után) nyert Kanada ellen, majd 6–2-re legyőzte a cseh válogatottat, az utolsó, már tét nélküli összecsapáson pedig 5–4-es vereséget szenvedett Lengyelországtól, és ezzel bejutott a legjobb négy közé.

A döntőbe jutásért Románia az Egyesült Államok csapatával meccsel, Kanada pedig Szlovákiával. A rendezvény hivatalos honlapja szerint az Egyesült Államok–Románia összecsapás kedden, április 18-án 16.30-kor kezdődik.

HIRDETÉS

Statisztikák

A csoportkör után közzétett statisztikák szerint a kanadai táblázat élén a csíkszeredai születésű, a Háromszéki Ágyúsok csapatát erősítő Márton Koppány vezet, a helyzetek kihasználása (gól/kapura lövés) tekintetében szintén Románia áll a rangsor élén.

Márton Koppány •  Fotó: Forrás: Háromszéki Ágyúsok Galéria

Márton Koppány
Fotó: Forrás: Háromszéki Ágyúsok

Helyzetek kihasználása: 1. Románia 19,74% (15 gól/76 kapura lövésből), 2. Szlovákia 17,14% (18/105), 3. Kanada 14,39% (19/132), 4. Svédország 14,04% (8/57), 5. Egyesült Államok 13,01% (16/123), 6. Lengyelország 11,58% (11/95), 7. Csehország 8,77% (10/114), 8. Magyarország 7,95% (7/88).

Kanadai táblázat (gól+gólpassz): 1. Márton Koppány (romániai) 7 pont (6 gól+1 gólpassz), 2. Jakub Čížek (cseh) 7 pont (5+2), 3. Jakub Ślusarczyk (szlovák) 7 (3+4), …11. Gecse Olivér (romániai) 4 (3+1).

A további program

Kedden: 9.30-tól Magyarország–Lengyelország, 13 órától Svédország–Csehország, 16.30-tól Egyesült Államok–Románia, 20 órától pedig Szlovákia–Kanada.

Szerdán: 9.30-tól – mérkőzés a 7. helyért, 13 órától – az 5. helyért, 16.30-tól – bronzmérkőzés, 20 órától – döntő.

Egy mérkőzésre a belépőjegy 25 lejbe kerül, a gyerekjegy pedig 15 lej. A négy mérkőzésre szóló napijegy ára 50 lej, a gyermekeknek pedig 30 lejért lehet napijegyet váltani. Belépőket interneten a bilete.ro felületen lehet váltani, de a helyszínen, a mérkőzések előtt is meg lehet vásárolni.

A romániai válogatott összetétele
Kapusok: László Arnold (Háromszéki Ágyúsok), Ambrus Levente, Bíró Nándor (mindketten Sapientia U23).
Hátvédek: Szabó Zsolt Ákos, Márk Róbert (mindketten Háromszéki Ágyúsok), Szabó Dávid (Galaci CSM), Daniel Gheorghiu (Färjestad BK, svéd), György Rajmund, Nagy-Galaczi Géza, Galusnyák Botond, Kristó Csongor (mind Sapientia U23).
Csatárok: Róth Zoltán László, Márton Koppány, Gecse Olivér, Horváth Pál, Danalizi Vilmos Gergő (mind Háromszéki Ágyúsok), Szőcs Zalán, Salamon Ervin, Kedves Tamás József, Lázár Sebestyén, Lázár Menyhért, Kosza Kristóf (mind Sapientia U23), György Szilárd (Miskolci DVTK Jegesmedvék), Karda Norbert (Debreceni EAC).
Stáb: Jens Brändström (vezetőedző), Papp Szabolcs és Antal Zsombor (másodedzők).

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Hargitafürdőn alapoznak a csíki hokipalánták

Szűk kerettel, de annál nagyobb lelkesedéssel készül a következő idényre a Csíkszeredai ISK jégkorongcsapata. A fiatalok Hargitafürdőn edzőtáboroznak.

Gőzerővel készül a következő idényre a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Túl van az első egy hónapos felkészülésen a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, amelynek a következő idényben a magyar bajnokságban való jó szereplés, valamint a román döntő elérése a célja. A keretet új arcok és visszatérők is erősítik.

A GYHK lesz a házigazda, Gyergyóremetén rendezik a Kontinentális Kupa csoportkörét

A jégkorong Kontinentális Kupa első fordulójának szervezését a Gyergyói HK kapta meg. Október 17–19. között az ősszel megnyíló gyergyóremetei Remete Ice Rinkben lesznek a mérkőzések. A román bajnok magyar, ukrán és szerb ellenfelekkel méri össze erejét.

Hosszabbított a GYHK brutális lövőerejű légiósa

A Gyergyói Hoki Klub újabb játékosával hosszabbított szerződést: a finn Janne Väyrynen a következő szezonban is a piros-fehérek jégkorongozója lesz.

Korai búcsú, pontot tesz játékoskarrierjére a csíkszeredai jégkorongozó

A Háromszéki Ágyúsok támadóját, Részegh Zsoltot a következő szezonban már nem láthatjuk jégkorongozni. A 25 éves csíkszeredai játékos nehéz szívvel búcsúzik, úgy érzi, sok minden maradt benne, de egészsége érdekében nem halogathatta tovább a döntést.

A Gyergyói HK U20-as csapata a szlovákiai junior 1. Ligában indul

A Gyergyói Hoki Klub U20-as együttese a 2025/2026-os idénytől a szlovákiai junior 1. Ligában szerepel. Ez a bajnokság a Tipsport Extraliga alatti osztály, vagyis a második szintet jelenti a szlovákiai U20-as jégkorongban.

Folytatódik a csíki kulcsemberek távozása – Részegh Tamás a Coronánál folytatja

Elhagyta a Csíkszeredai Sportklubot és a Brassói Coronánál folytatja Részegh Tamás – jelentette be közösségi oldalán a Cenk alatti együttes. A válogatott támadó elmondása szerint szükségét érezte a környezetváltásnak.

Stabil hazai alap fiatal tehetségekkel és minőségi légiósokkal kiegészülve – ez a koncepció a Sportklubnál

Feltűnő, hogy a következő szezonra készülve a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának háza táján nagyon kevés a játékosmozgás. A többi együttesnél sorra jelentik be az új igazolásokat, míg a kék-fehéreknél inkább távozók vannak, mintsem érkezők.

Székelyföldi hokicsapatokkal a mezőnyben rajtolnak majd az utánpótlásbajnokságok

Összesen 42 csapat jelezte részvételi szándékát a romániai utánpótlás-jégkorongbajnokságok következő kiírására. Az U13-tól U20-ig terjedő korosztályokban számos új együttes nevezett, köztük székelyföldi egyesületek is.

Egyelőre tízen alkotják a Csíkszeredai Sportklub keretét

Tíz játékossal van érvényes szerződése a Csíkszeredai Sportklubnak – jelentette be a klub kedden délelőtt a közösségi oldalán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!