Hirdetés

Jön az elit hokivébé legfontosabb meccse

A kiváló védekezésre is szükség lesz az osztrákok ellen
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Magyarország–Ausztria mérkőzés lesz hétfőn 20.20-tól Tamperében, az elit jégkorong-világbajnokságon. Ez lesz az a meccs, amire mindkét válogatott készült, amelynek végén az egyik fél a bennmaradást ünnepli majd, a másik pedig búcsúzik az elittől.

2023. május 22., 10:34

Eddig papírforma ez a világbajnokság, igazán nagy meglepetések nélkül. Amint arra számítani lehetett,

gond nélkül a következő szakaszba jutottak a legjobbak közé tartozó válogatottak, a középcsapatok kényelmesen megtartották a tagságukat az A csoportban.

Hirdetés

A rigai nyolcasból Szlovénia esett ki és ebben sincs semmi meglepő. Azt is mondhatjuk, hogy az igazán nagy csata hétfőn következik. Ezt is nagy eséllyel előre meg lehetett jósolni.

A szakértők és az egyszerű szurkolók, de a magyar és az osztrák válogatott is tudta akár már egy éve, hogy a kettejük összecsapása lesz a sorsdöntő, amely után egyikük számára megnyílik az út Csehországba, és 2024-ben Prágában, vagy Ostravában is a legjobban között szerepel. A másik pedig kiesik a Divízió I/A-ba.

A fogadóirodák osztrák sikert jósolnak. Ebben sincs semmi meglepő, Ausztria egy lépéssel a magyarok előtt jár. Az eddigi mérkőzéseken csupán 1 pontot szerzett, de szoros csatákat vívott a finnekkel, az amerikaiakkal és a németekkel is.

A magyaroknak ellenben csak egy-egy, esetleg két jó harmadja volt ugyanezekkel az ellenfelekkel szemben.
Az is tény, hogy mindkét fél számára a hatalmas meglepetés kategória lett volna a győzelem ezekkel a csapatokkal.

De most félre kell tenni mindazt, ami eddig történt.

Hétfőn este semmi nem számít, sem statisztika, sem történelem.

A magyarok este meg kell tegyék azt, amire egy éve készülnek: le kell győzni Ausztriát. Mindegy, hogy rendes játékidőben, vagy hosszabbításban, lényeg, hogy legalább egy góllal jobbak legyünk a végén.

Szülessen meg a tamperei csoda.

Hétfőn még 16.20-tól Dánia–Svédország, illetve Kanada–Norvégia mérkőzést rendeznek, és 20.20-tól a magyar–osztrák meccsel párhuzamosan Kazahsztán és Szlovénia találkozik.

Egyébként vasárnap a német–magyar mérkőzés mellett két nagyon izgalmas és egy nagyon sima mérkőzés zajlott a vébén. Svájc 4–2-re legyőzte Csehországot és bebiztosította elsőségét a rigai csoportban, Szlovákia 1–0-ra győzött Szlovéniával szemben, míg az USA 9–0-ra kiütötte Franciaországot.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!