A Deme László műjégpálya lelátói félig megteltek a céhes város új hokicsapata és a Bukaresti Steaua felkészülési találkozójára. A hazaiak nem is okoztak csalódást az alakuló kézdivásárhelyi szurkolótábornak, az elejétől a végéig uralták a mérkőzést, és mindhárom játékrészt megnyerték.
A nyitóharmadban Vitalij Karamnov és Danalizi Vilmos Gergő révén kétgólos előnyre tettek szert, majd a folytatásban hiába szépített a Steaua, ismét kétszer sikerült mattolni a bukaresti védelmet, Szergej Pajor es Horváth Pál által, így 4–1-es állásnál következett a záró harmad.
A Steaua ismét betalált, majd újabb két hazai gól következett: Antal Alfréd és Gecse Olivér talált be, így az Ágyúsok 6–2-re nyerték a meccset.
A két együttes korábban a csíkkarcfalvi Székelyföld Kupán is összecsapott, akkor az Ágyúsok 1–0-ra győztek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!