Befejeződött a Jégkorong Erdély Liga (THL) idei sorozata az U14-es korosztályban, amelynek végén a gyergyószentmiklósi csapat játékosai emelhették magasba a bajnoki trófeát és a nyakukba kerültek az aranyérmek.
A két nyert mérkőzésig tartó döntőben a Felcsík SK csapatával játszottak a fiatal piros-fehérek, és miután az első meccsen 7–3-ra alulmaradtak, a következő találkozókon 8–5-re, illetve 6–0-ra nyertek – mondta el a csapat edzője, Elekes-Darabont Hunor.
Összefoglalva a szezont az edző kiemelte, végig kiegyensúlyozott, stabil teljesítményt tudott mutatni az együttese, az első helyen végeztek az alapszakaszban és a középszakaszban is. A negyeddöntőben a Ploiești csapatát, az elődöntőben Brassót búcsúztatták, és így jutottak a végül 2–1-es összesítésben megnyert bajnoki döntőbe.
„Két csapatunk van ebben a korosztályban, és ugyan az A csapatunk lett a bajnok, (a B csapatnál inkább a játékosok fejlesztésén van a hangsúly, míg az A csapatnál emellett már eredménycentrikusabb a munka), de ezt a sikert mindenki magáénak érezheti” – szögezte le Elekes-Darabont Hunor.
A vezetőedző munkáját segíti, és sokat tett hozzá a sikerhez Daradics Csaba és Csergő Csaba edzők, valamint Molnár Szabolcs kapusedző is.
Albert Vidor, Antal András, Balázs Huba, Bartha Ádám, Benedek Gergő, Bodó Árpád, Csergő Péter Barna, Csergő József Hunor, Emanuel Lauria Noel, Erszény Milán István, Erszény Ervin, Farkas Áron, Farkas Milán, Farkas Fanni, Fehér Orsolya, Gráncsa Gergő, Györffy Hunor, Györffy Ránia, Ilyés Milán, Jánosi Szabolcs, Kémenes Armand, Kovács László Tihamér, Kiss Ákos, Kolumbán Kevin, Kolumbán Mátyás, Kopacz Bence, Laczkó Márton, Láng Szabolcs, Madarász Kristóf, Mondics Márk, Páll Hunor, Puskás Patrik, Romfeld Medeea Tess, Sólyom Krisztián, Szabó Örs, Szabó Huba, Tamás Patrik, Vad Rancz Bence, Vargyas Tihamér.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!