Hirdetés

Elhunyt Antal Zsombor jégkorongedző

Fotó: Pinti Attila

2022. január 16., 13:10

Szegényebb lett a székelyföldi jégkorongsport, 78 éves korában elhunyt a 20. század csíki hokijának egyik meghatározó alakja, Antal Zsombor játékos, testnevelő tanár és jégkorongedző.

2022. január 16., 13:10

Ősi csíki család leszármazottja, nagyapja Antal Áron, a gimnázium egykori tanára volt, édesapja, Antal Gábor pedig Csíkszereda főgyógyszerésze.

Antal Zsombor 1943-ban született, jégkorongozói pályafutását az 1950-es években a Hargita diákcsapatánál kezdte, amely később beleolvadt a Lendület (Avântul) együttesébe – tudtuk meg Boda Jenő nyugalmazott testnevelő tanártól, a csíki jégkorongsport kiemelkedő kutatójától. Antal Zsombor érettségi után a Bukaresti Testnevelési Főiskola diákja lett, hokizott az egyetem akkori kiváló, bronzérmért küzdő csapatában, ahonnan bekerült a válogatottba is.

Hirdetés

Antal Zsombor játékoskarrierje a válogatott egyik lengyelországi tornáján vett előre nem látott fordulatot, amikor eltörték a bokáját egy mérkőzésen. 1964-ben hazajött, 1968-ig még játszott itthon, az Avântul színeiben.

Az 1960-as évek végén nagy szerelmét, a tanítást választotta, alapító tagja volt a csíkszeredai sportiskola jégkorong szakosztályának, részt vállalt az 1970-es évek nagy hírnevű csapatának, a Lyceumnak a fejlődésében, de 1973-tól a frissen alakult csíkszeredai felnőtt csapatot, a Sportklubot is irányította három évig Szabó Gyulával közösen.

Generációk sokaságát nevelte, tanította meg jégkorongozni, tanítványai közül nagyon sokan válogatottságig vitték, többen az A csoportos vébén és az olimpián is képviselték Romániát.

Jól nevelt, csendes, jó kedélyű, kedves, művelt, kiváló szakmai tudással és pedagógiai érzékkel rendelkező sportember volt, aki közel 50 évig szolgálta a csíki hokit.

Nyugdíjazása után, az Egyesült Államokban élő gyermekeinek köszönhetően sikerült belekóstolnia, belelátnia az észak-amerikai jégkorong részleteibe, amelyekről szívesen beszélt kollégáinak ismerőseinek, nagy örömmel osztotta meg tapasztalatait.

Szívesen emlékezett a bajnoki címekre, a jó csapatokra, játékosokra, akikkel dolgozott, és örült, amikor volt tanítványai, akik közül többen külföldi csapatokban is szerepeltek, hazajöttek, meglátogatták, elbeszélgettek. „Ezek mind olyan visszajelzések, hogy értékelték azt a munkát, nevelést, amit kaptak. Volt tanítványaim elismerése, szeretete jelzi azt, hogy nem hiába dolgoztam, az ő sikereik a sportban és az életben a legnagyobb elégtételt jelentik egy pedagógus számára” – nyilatkozta 2017-ben a Székelyhonnak adott interjújában.

Kapcsolódó

Isten nyugtasson békében, tisztelt tanár úr!

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!