Hirdetés

Csak húsz percig bírták a magyarok a skandináv tempót

Kijött a két csapat közötti különbség
Fotó: IIHF

Nem a svédek elleni összecsapás volt a magyar válogatott legjobb mérkőzése a története folyamán, és ezzel finoman fogalmaztunk. Az első húsz perccel még nem lehettünk elégedetlenek, de utána már momentumai sem voltak a csapatnak.

2023. május 18., 19:24

Gyorsabbak voltak, minden hibából azonnal gólhelyzetbe tudták kerülni a svédek, és gyorsan kétgólos előnyt szereztek. Kiss Roland takarásból szépített, de a szünetben már újra kettővel vezettek az északiak. Vagyis, igazából a papírforma érvényesült.

Hirdetés

Kevin Constantine együttesének ennek ellenére ez volt a legjobb harmada, aztán a későbbi negyven percben még inkább kijött a skandináv fölény, helyzetei sem voltak Sofronéknak.

Mindössze 9 kapura lövést írtak az egész meccsen a magyar csapat neve mellé, és ebből az összes az első harmadban esett, a túloldalon Horváth ketrece felé összesen 51 lövés érkezett a 60 perc alatt.

A 7–1-es végeredmény még kedvező is ebben a formában. Gyorsan el kell felejteni ezt a történetet, felkészülni a pénteki finnek elleni mérkőzésre, ahol reálisan nézve hasonló forgatókönyvre lehet számítani.

De az sem baj, számunkra az egyetlen igazán fontos nagy csata Ausztria ellen lesz. Fogjuk fel úgy, hogy ezek az addigi meccsek leckék, amiből tanulni kell, hogy az osztrákok ellen sikeresen vizsgázzon a magyar válogatott.

Jégkorong-világbajnokság, Tampere, csoportkör:
Magyarország–Svédország 1–7 (1–3, 0–3, 0–1).
Gólszerzők: Kiss Roland (8. perc), illetve Oscar Lindberg (2.), Jacob De La Rose (7.), Dennis Everberg (18.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Újabb pontok Felvidéken a GYHK fiataljainak

Egy hosszabbításos vereség és egy győzelem a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapatának legutóbbi két mérkőzésének mérlege a szlovákiai 1. Ligában. A piros-fehér fiatalok a Nagymihályon a HK Dukla Michalovce csapatával találkoztak.

Mindkétszer ugyanolyan eredménnyel múlta felül a Fox Hockey a Sportklubot

Kétszer is összecsapott a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey és a Csíkszeredai Sportklub a romániai női jégkorongbajnokságban. Azonos eredmény született szombaton és vasárnap is. A Csíkmadarasi Bomilact a Sportul ellen szerezte meg első góljait.

Ron Pasco bemutatkozik a román férfi jégkorong-válogatott élén

Huszonöt játékos vesz részt november elején a Tallinnban rendezendő Nemzetek Európai Kupája első tornáján. A mérkőzéseken mutatkozik be a román jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco.

Kétszer is büntetőpárbajt vívott a GYHK U20-as csapata

Két nagyon szoros mérkőzést játszott a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. A lőcsei együttes ellen mindkétszer döntetlenre végeztek a rendes játékidőben, a büntetőpárbajokban a házigazdák bizonyultak jobbnak.

Székelyudvarhelyről is hívtak be játékost a női hokiválogatottba

A román női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, Láng Zoltán 29 játékost hívott be a keretbe, amely november elején edzőtáborban vesz részt, majd Bukarestben pályára lép az Nemzetek Európai Kupájában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!