Csütörtökön az első harmadban nem esett gól, pénteken azonban Szigeti már a második perc elején megszerezte a vezetést a piros-fehéreknek. Sándor-Székely Ottónak biztos emlékezetes marad ez a meccs, hiszen a fiatal csatár is betalált, első felnőtt gólját szerezve a gyergyói színekben.
Vincze Péter és Sylvestre is feliratkozott a gólszerzők listájára, így 4–0 állt az eredményjelzőn az első szünetben.
A második harmad legelején Trancă-nál is átszakadt a gát, gólpasszai után ő is gólt lőtt új csapatában. A Steaua Georgescu révén a 28. percben kihasznált egy emberelőnyt, amire Silló szinte azonnal válaszolt, majd a játékrész második felében újabb öt gólt láthatott a kis létszámú közönség 3–2-es eloszlásban, ami összesítésben 9–3-at jelentett ekkor.
A záró játékrész már csak gyergyói találatokat hozott, abból pedig hármat, így alakult ki a 12–3-as végeredmény.
A GYHK vasárnap Brassóba látogat az Erste Ligában és a romániai bajnokságban is számító mérkőzésre. Az már nehezebb feladat lesz.
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!