A két nulla pontos együttes tét nélküli összecsapását Sofron, Horváth Milán és Fejes sérülés miatt kihagyta, míg a kapuba visszakerült a kazahok ellen szerepelt Bálizs.
Nagyobb kedvvel játszottak a magyarok, és ez az első harmadban gólokban is megmutatkozott. Az 5. percben egy kontrában Hadobás lövése csorgott le Hönecklről, Gallónak nem volt nehéz dolga. A harmad derekán a támadó zónában megnyert buli utáni lövés a hátsó plexiről pattant vissza, az osztrák kapusnak fogalma sem volt, hova került a pakk, Pappnak viszont igen, és növelte a különbséget. Még a szünet előtt egy kapu előtti kavarodást Szabó zárt le góllal.
A vb-tizedik osztrákok – akiknél NHL-es is játszott – kapust cseréltek a folytatásra, Vorauer állt be. A meccs derekán magyar fór alatt óriásit hibázott a védelem, azonban a megugrást elrontotta a két osztrák csatár. Egyre több munkája akadt Bálizsnak, és másfél perccel az újabb pihenő előtt Haudum emberelőnyben bődületes nagy gólt ragasztott a jobb felső sarokba. Ráadásul a hálóőrnek még volt egy bravúros védése is.
A záró felvonást újabb osztrák fór vezette be, ez kimaradt ugyan, de nagy volt a nyomás Bálizs előtt. Hősiesen állta a rohamokat a védelem, sok volt a lövésblokkolás is, de akadt magyar helyzet is. Ahogy kimaradt egy magyar emberelőny, Zwerger szép cselek után faragott a hátrányon, még Bálizst is elfektette.
Terbócs kapuvasat érő lövésével majdnem visszaállt a kétgólos különbség. Az utolsó öt percre még nagyobb sebességre kapcsolt a rivális, kapusát is lehozta, és ebből egyenlített 44 másodperccel a vége előtt Haudum távoli lövésével. A ráadásban több volt az osztrák helyzet, de jött a büntető párharc, és akárcsak a 2023-as tamperei, bennmaradásról döntő világbajnoki összecsapáson, megint az osztrákok diadalmaskodtak. Az osztrákoktól Zwerger és Haudum, az ellenféltől pedig Horváth Bence talált be.
Az összesített mérlegben az 53. találkozón ez volt a 38. osztrák győzelem 13 magyar siker és 2 döntetlen mellett.
Az esti szlovák–kazah meccs győztese jut ki a 2026-os milánói olimpiára.
A magyarok tétmérkőzésen legutóbb 1977. március 11-én, a tokiói B-csoportos vb-n tudták legyőzni az osztrákokat, azóta ez volt a kilencedik vereség sorozatban. A nyáron kinevezett szövetségi kapitánynak, Majoross Gergelynek továbbra sincs nyertes találkozója.
Jégkorong, olimpiai selejtező, 3. forduló:
Ausztria–Magyarország 4–3 (0–3, 1–0, 2–0, 0–0), szétlövés után
gól: Haudum (39., 60.), Zwerger (52.), illetve Galló (5.), Papp (12.), Szabó (19.)
19 órától Szlovákia–Kazahsztán
Korábban játszották: Kazahsztán–Magyarország 5–2, Szlovákia–Ausztria 2–1, Kazahsztán–Ausztria 2–1, Szlovákia–Magyarország 7–3.
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!