Különösen az első és a harmadik játékrészben használták ki helyzeteit remekül a háromszékiek, akik közül a két fiatal játékos, Antal László és Róth Zoltán kétszer is betalált.
A mérkőzés érdekessége, hogy a statisztikák szerint a több idegenlégióst foglalkoztató Al-Duna parti város együttese ugyanannyit lőtt kapura mint a házigazdák.
Jégkorong Román Kupa, B csoport:
Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 7–1 (3–0, 0–0, 4–1).
Gólszerzők: Antal László (8. és 17.), Róth Zoltán (20. és 56.), Szőcs Zalán (43.), Gecse Olivér (44.) és Részegh Zsolt (49.), illetve Luka Zorko (45.).
Kapura lövések: 36–36.
Büntetőpercek: 12–12.
Játékvezetők: Magyar Áron és Rácz Szilárd, illetve Antal Ottó András és Teodor Filip.
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd (kapusok) – Szabó Zsolt Ákos, Horváth Pál, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Márton Koppány (első sor); Antal Előd, Ferencz Szilárd, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László (második sor); Kernászt Máté, Nagy Tamás, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, Részegh Zsolt (harmadik sor); István Sándor, Király Ádám, László Hunor, Barkó Gergely
(negyedik sor). Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Galaci CSM: Onodi Ottó, Bogdan Enache (kapusok) – Timur Raszulov, Hildebrand Szabolcs, Vitalij Kiricsenko, Benedek Roland, Patrik Machala (első sor); Cătălin Berdilă, Luka Zorko, Lukas Zukauskas, Egidijus Binkulis, Banceanu Levente (második sor); Ráduly Norbert, Boldizsár Cristian, Remus Gheorghe, Szőcs Attila, Silló Huba (harmadik sor); Gabriel Buleandra, Andrei Buleandra, Cezar Gheorghe, Danalizi Vilmos Gergő (negyedik sor). Stáb: Július Pénzeš (vezetőedző), Cornel Chirita (másodedző).
Az B csoport másik péntek esti mérkőzésén:
Bukaresti Steaua–Bukaresti Sportul Studențesc 19–0 (3–0, 9–0, 7–0).
Korábbi eredmények:
Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Sportul Studențesc 16–0 és Galaci CSM–Bukaresti Steaua 4–2.
A három Erste Ligás csapat az A csoportban harcol a két továbbjutó helyért. Az első eredmények: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 5–0 és Gyergyói HK–Brassói Corona 2–4.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!