Káposztásmegyeren a székelyföldi együttes Fodor Csanád és Sofron István góljaival az első harmad derekán kétszer is betalált (0–2). Schlekmann Márk közvetlenül a szünet után szépített, majd Pozsgai Tamás egyenlített (2–2). A 48. percben már a hazaiaknál volt az előny (3–2), azonban Becze Tihamér hosszabbításra mentette az összecsapást (3–3). Az első gólig tartó ráadásban sorra kapta a kiállításokat a Sportklub, kétszer rossz csere miatt. Az egyik fórt pedig, 2.1 másodperccel a negyedik játékrész vége előtt, azaz a 80. percben Pozsgai kihasználta (4–3).
Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője azt mondta a mérkőzés után, hogy nagyon sok dolognak tudtak örülni. „ A legfontosabb, ami nekünk, ennek a családnak a legfontosabb történése a mai napon: Marton Borisz világra jötte. Tibiéknek kisfia született, úgyhogy neki és a családnak ajánljuk ezt a győzelmet (Marton Tibor, a BJAHC edzője – szerk. megj.). A többi az megtörtént, sokat nem foglalkozunk vele.
Mondom, a legnagyobb boldogság a mai nap, egy új kisfiú a klub életében, úgyhogy remélhetőleg a kollégám is annyira büszke és boldog, mint amennyire mi vagyunk rájuk" – mondta Kangyal.
Mark Andrew Jonathon LeRose, a Csíkszeredai Sportklub másodedzője úgy vélte, hogy ez a meccs olyan volt, mint az összes ebben a szériában. „Kemény küzdelem zajlott a jégen, 2–0-ra vezettünk az első harmadban, de visszaküzdötték magukat a másodikban. Valami ilyesmire számítottunk, két hasonló erősségű csapat játszott egymás ellen, összeszedtünk pár rossz kiállítást a hosszabbításban és ez a győzelmünkbe került" – hangsúlyozta Mark LeRose.
A BJAHC–Sportklub párharc következő találkozóját hétfőn 18.30 órától rendezik a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, majd a hatodik csata szerdán Káposztásmegyeren lesz.
A párharcban ez még csak a negyedik összecsapás volt, mivel az egy hete játszott találkozót bírói műhiba miatt újra játsszák majd csütörtökön, amennyiben – összesítésben – 3:3 lesz az állás.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!