Hirdetés

Egy lépésre van az ötkarikás álomtól a magyar női jégkorong-válogatott

A magyar hokis lányok vasárnap a csehekkel játszanak ki-ki meccset
Fotó: Vörös Dávid/MJSZ

MTI
2021. november 14., 11:10

A magyar női jégkorong-válogatott jó hajrával 5–3-ra legyőzte a norvég csapatot a chomutovi olimpiai selejtező szombati játéknapján, így vasárnap a pekingi kijutásért mérkőzik meg a házigazda cseh együttessel.

MTI
2021. november 14., 11:10

A chomutovi torna első helyezettje vehet részt a februári pekingi téli olimpián. A magyar női válogatott eddig soha sem jutott ki ötkarikás játékokra, a férfiak pedig csupán háromszor (1928: 11. hely, 1936: 7. hely, 1964: 16. hely).

Hirdetés

Az első harmadban irányította a játékot a magyar csapat, de három emberelőnyt is elpuskázott. A jól védekező norvég gárda előtt is adódott helyzet, a két kapus, Németh Anikó és Ena Nyström azonban remekül védett ebben a szakaszban.

Csakhogy a norvégok hálóőre óriásit hibázott a 23. percben, az alapvonal mögött eladta a korongot, ezt pedig Metzler Regina használta ki.

Két felesleges, a magyar kaputól távol, 50 méterre elkövetett kiállításért kettős emberelőnybe kerültek a norvégok, akik ezt 28 másodperc alatt két góllal büntették meg. Előbb Madelen Haug Hansen lövése pattant meg Kiss-Simon Franciska korcsolyáján, majd Methea Fischer úgy talált be, hogy Németh Anikó nem figyelt eléggé, az ikertestvére, Bernadett elleni palánkra lökés miatt inkább reklamált ahelyett, hogy a védéssel törődött volna.

Újabb norvég létszámfölényben Fischer gyűjtötte be a lecsorgót, így már 3–1 volt az állás.

Nem feküdt a kemény norvég játék a magyar csapatnak, Németh Anikónak sorra kellett védenie, és egyszer a kapuvas segített neki. A szünet előtt sikerült rendezni a sorokat, Gasparics Fanni pedig szépített.

A harmadik harmadban erősen nyomott Lisa Haley szövetségi kapitány válogatottja, és az 50. percben, emberelőnyben egy védelmi hibát kihasználva Jókai-Szilágyi Kinga lőtt a bal felső sarokba.

A nyomás megmaradt – a gyors magyar játékosokat csak szabálytalanság árán tudták megállítani – ebből pedig Kreisz Emma talált be.

A hajrában Jókai-Szilágyi kiállításakor kapus lehozatallal kísérleteztek az északiak, de ezt sikerült kivédekezni,

sőt, Seregély Míra üreskapus gólt ütött, így jöhet a vasárnapi, csehek elleni ki-ki meccs, amelynek az olimpiai kijutás a tétje.

Női jégkorong olimpiai selejtezőtorna, 2. forduló – Chomutov, Csehország
Magyarország-Norvégia 5–3 (0–0, 2–3, 3–0)
gól: Metzler (23.), Gasparics (36.), Jókai-Szilágyi (50.), Kreisz (56.), Seregély (59.), illetve Haug Hansen (27.), Fischer (27., 29.)Korábban: Csehország–Lengyelország 16–0 (5–0, 7–0, 4–0)
Az állás:
1. Csehország 6 pont (19–1)
2. Magyarország 6 (16–4),
3. Norvégia 0 (4–8),
4. Lengyelország 0 (1–27)
Csütörtökön játszották:
Magyarország–Lengyelország 11–1
Csehország–Norvégia 3–1
Vasárnap játsszák:
Csehország–Magyarország 17.00
Norvégia–Lengyelország 21.00
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Újabb pontok Felvidéken a GYHK fiataljainak

Egy hosszabbításos vereség és egy győzelem a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapatának legutóbbi két mérkőzésének mérlege a szlovákiai 1. Ligában. A piros-fehér fiatalok a Nagymihályon a HK Dukla Michalovce csapatával találkoztak.

Mindkétszer ugyanolyan eredménnyel múlta felül a Fox Hockey a Sportklubot

Kétszer is összecsapott a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey és a Csíkszeredai Sportklub a romániai női jégkorongbajnokságban. Azonos eredmény született szombaton és vasárnap is. A Csíkmadarasi Bomilact a Sportul ellen szerezte meg első góljait.

Ron Pasco bemutatkozik a román férfi jégkorong-válogatott élén

Huszonöt játékos vesz részt november elején a Tallinnban rendezendő Nemzetek Európai Kupája első tornáján. A mérkőzéseken mutatkozik be a román jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco.

Kétszer is büntetőpárbajt vívott a GYHK U20-as csapata

Két nagyon szoros mérkőzést játszott a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. A lőcsei együttes ellen mindkétszer döntetlenre végeztek a rendes játékidőben, a büntetőpárbajokban a házigazdák bizonyultak jobbnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!