Két nappal korábban hátrányból fordítva 2–1-re nyertek a debreceniek a DVTK Jegesmedvék ellen, ezúttal pedig az első harmad hajrájában szerezték meg a vezetést. A záró játékrész derekán a vendégcsapat egy emberelőnyt váltott gólra, ezzel eldöntötte az összecsapást. A 38. születésnapját ünneplő Hetényi Zoltán mind a 39 lövést hárította, így kapott gól nélkül zárta az estét. A következő mérkőzést pénteken rendezik Debrecenben.
A BJAHC–Újpest összecsapáson a mérkőzés felénél már két góllal vezettek az első találkozót is megnyerő lila-fehérek. A címvédő a harmadik harmad elején szépített, majd lehozott kapus mellett, emberelőnyben 59:11-nél egyenlített, így hosszabbításra mentette a találkozót. A ráadásból három és fél perc telt el, amikor Anthony Luciani betalált, ezzel az UTE megszerezte második győzelmét. A következő mérkőzést pénteken rendezik a Megyeri úti Jégcsarnokban, ahol az UTE már kivívhatja a döntőbe jutást.
Jégkorong OB I., elődöntő, második mérkőzés:
Miskolci DVTK Jegesmedvék–Debreceni EAC 0–2 (0–1, 0–0, 0–1).
A párhar állása: 2–0 a DEAC javára.
Budapest Jégkorong Akadémia HC–Újpesti TE 2–3 – hosszabbítás után (0–1, 0–1, 2–0, 0–1).
A párharc állása: 2–0 az UTE javára.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!