Hirdetés

Egy kupasorozatban a magyar és a romániai hokiválogatott, mégsem játszanak egymás ellen

Minden bajnoki szünetben felkészülési mérkőzéseket fog játszani a romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott
Fotó: Halmágyi Zsolt

Új sorozatot indított az európai felnőtt férfi jégkorong-válogatottak számára a Nemzetközi Jégkorongszövetség. A Nemzetek Európai Kupájában a magyar és a romániai válogatott is érdekelt lesz.

2025. október 06., 19:39

A cél az, hogy a korábbi felkészülési időszakokat egységes, rangos és pontozásos nemzetközi rendszer váltsa fel, amelyben a válogatottak a novemberi, decemberi és februári IIHF-szünetekben is valódi tétmérkőzéseket játszanak.

Hirdetés

A sorozatban 17 férfiválogatott vesz részt, köztük Magyarország és Románia is. A csapatokat mindhárom alkalommal három- vagy négycsapatos csoportokba sorolják, a találkozókat csütörtöktől vasárnapig rendezik. A megszokott 3–2–1–0 pontos rendszer lesz érvényben, és a szezon végén összesített győztest hirdetnek.

•  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Fotó: Halmágyi Zsolt

Ez jelentős előrelépés az európai jégkorong számára – fogalmazott dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, az IIHF elnökségi tagja. – A játékosok fejlődéséhez fontos, hogy értékes és tétre menő meccseken szerepeljenek, az új sorozat pontosan ezt nyújtja, méghozzá kiszámítható és előremutató keretrendszerben.

Bár Magyarország és Románia együttese is részt vesz a sorozatban, nem kerültek közös csoportba.

A magyar és a romániai válogatott is három-három különböző helyszínen szerepel majd az idény során. A magyar és romániai válogatott mellett a sorozatban a következő válogatottak szerepelnek: Németország, Szlovákia, Lettország, Norvégia, Dánia, Ausztria, Lengyelország, Franciaország, Szlovénia, Nagy-Britannia, Olaszország, Hollandia, Litvánia, Észtország és Spanyolország.

•  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Fotó: Halmágyi Zsolt

A magyar válogatott 2025. november 3-9. között Franciaországban, Épinalban játszik a házigazdák, valamint Dánia és Norvégia ellen. A következő megméretése 2025. december 8-14. között a Sárközy Tamás Emléktorna lesz, ahol Franciaország, Lengyelország és Olaszország lesznek az ellenfelek. Végül 2026. február 2-8. között Oslóban lép jégre a magyar csapat, Ausztria és Norvégia ellen.

A Román Jégkorong Szövetség közlése szerint a romániai férfiválogatott az első játékhéten, 2025 novemberének elején a litvániai Elektrėnai jégcsarnokban szerepel, ahol a házigazdák mellett Ukrajna lesz az ellenfél. A decemberi válogatott-szünetben Románia házigazda lesz, de a pontos helyszínt és az ellenfeleket később jelentik be. A februári tornára sem ismerik az ellenfelek kilétét.

Az összes mérkőzés élőben követhető lesz az IIHF TV-n.

Hol és mikor lesznek a felnőtt férfi világbajnokságok?

A 2026-os Divízió I/B világbajnokságnak a kínai Sencsen (angolosan: Shenzhen) ad otthont 2026. április 29. és május 4. között. A csoport összetétele: Románia, Dél-Korea, Észtország, Kína, Spanyolország és Hollandia.

A magyar férfiválogatott az elitben szerepel, a világbajnokságot Svájcban rendezik 2026. május 15–31. között. Íme, a csoportbeosztás. A csoport (Zürich): Svájc, Egyesült Államok, Finnország, Németország, Lettország, Ausztria, Magyarország és Nagy-Britannia. B csoport (Fribourg): Kanada, Svédország, Csehország, Dánia, Szlovákia, Norvégia, Szlovénia és Olaszország.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Ez is érdekelheti

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!