HIRDETÉS

Egy játékos marad, egy visszavonul a Gyergyói HK-nál

Bobby Raymond 2024 februárjában csatlakozott a GYHK-hoz
Fotó: Szász Adorján, GYHK

2025. július 19., 20:26

Újabb változásokat jelentett be a játékoskeretében a Gyergyói Hoki Klub. Bobby Raymond a következő szezonban is a piros-fehérek mezét viseli, míg Vincze Gergő négy év után elköszön és visszavonul.

2025. július 19., 20:26

Bobby Raymond 2024 februárjában csatlakozott a GYHK-hoz, és amint a szerződéshosszabbítását bejelentő közleményben olvasható, már az első perctől stabilitást, magabiztosságot hozott a védelembe.

HIRDETÉS

A 39 éves kanadai játékos – aki az AHL-t, az ECHL-t és a német DEL-t is megnyerte korábban – már az Erste Liga bajnoki címet és román hoki minden trófeáját is begyűjtötte a piros-fehérekkel Szilassy Zoltán sportigazgató így méltatta a hátvédet: „Olyan fizikai állapotban van, mintha egy 25 éves elithokis lenne, viszont a korával és érettségével példát mutat a fiataloknak, a jégen és az öltözőben egyaránt. És ami a legnagyobb dolog emellett, az a fajta hokiimádat, ami egy negyven éves játékost még gyermeki örömmel tölt el”.

Kétszeres Erste Liga győztesként (és nyilván szintén romániai aranyak birtokosaként) vonul vissza Vincze Gergő, aki négy szezonon át erősítette a GYHK-t.

Bár a húzósorokban kevesebb lehetőséget kapott, amikor pályára lépett, mindig számítani lehetett rá: gólokkal és gólpasszokkal járult hozzá a sikerekhez – írja a bejelentés.

Vincze Gergő befejezi jégkorongozói pályafutását •  Fotó: Szász Adorján, GYHK Galéria

Vincze Gergő befejezi jégkorongozói pályafutását
Fotó: Szász Adorján, GYHK

A következő szezontól azonban már nem viseli a gyergyói mezt: Vincze Gergő, aki befejezi jégkorongozói pályafutását és más irányban folytatja életét.

A klub köszönetet mondott neki az elmúlt évekért, és sok sikert kívánt a civil élethez.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Új korszak kezdődik a romániai hokiválogatottnál

A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

`
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Ez is érdekelheti

Nem hozta lázba a csíkiakat a Sportklub–Ágyúsok hokimeccs

Szoros mérkőzésen győzte le a Csíkszeredai Sportklub kedden este a Háromszéki Ágyúsokat hazai jégen a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A hat találatból öt az utolsó harmadban született. A Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub is simán nyert.

Hiába a remek kezdés, a Corona fordított a Sportklub ellen

Izgalmas hokis rangadót vívott a közel telt házas Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona vasárnap este. A hazaiak jól kezdtek, de a brassóiak fordítottak, 5–2-re győztek, és elvitték a pontokat.

Nullára nyertek, simán vitték el a pontokat az Ágyúsok Karcfalváról

Három mérkőzéssel folytatódott pénteken este a romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság alapszakasza. Karcfalván, a székely csapatok összecsapásán a háromszékiek nyolc góllal győzték le a Sapientia U23 csapatát.

Parázs csatát nyert meg a fővárosban a Brassói Corona

Egészen pazar meccset játszott egymással a Bukaresti Steaua és a Brassói Corona a román jégkorongbajnokságban. A fordulatos összecsapás a hosszabbításban dőlt el, a végén a brassóiak örülhettek a győzelemnek.

Elveszítette bukaresti kiszállását a Sportklub

Habár többet lőtt kapura ellenfelénél, mégis háromgólos vereséget szenvedett a Csíkszeredai Sportklub kedden délután Bukarestben, a román jégkorongbajnokságban.

Mindkét meccsen ugyanolyan eredménnyel verte a Sportult a Sapientia U23

Előbb a bajnokságban, majd a kupában találkozott egymással a Sportul Studențesc és a Sapientia U23 jégkorongcsapata. A jóval esélyesebb székelyföldi egyetemisták mindkét mérkőzésen ugyanolyan eredménnyel fölényesen győztek idegenben.

Hátrányból hengerelt a Háromszéki Ágyúsok

Fölényes győzelmet aratott a román felnőtt jégkorong-bajnokságban a Háromszéki Ágyúsok csapata, amely egy korai hátrányból felállva alaposan elverte a Galaci CSM együttesét.

Orosz kapusa nélkül maradt a Csíkszeredai Sportklub

Sajtóértesülések szerint adminisztratív jellegű probléma nehezíti a Csíkszeredai Sportklub helyzetét: az elmúlt hetekben remek formában védő Nyikita Melnicsuk nem léphet jégre, mivel nem sikerült időben rendezni a vízumát.

Tartalékosan is kiütötte a bukarestieket a Sportklub

Tartalékos összeállításban is fölényesen győzött a Csíkszeredai Sportklub szerdán este Bukarestben: a kék-fehérek 16–1-re verték a Sportul Studențesc együttesét a román jégkorongbajnokság alapszakaszában.

Nem tudtak betalálni Galacon a gyergyói fiatalok

Ezúttal nem sikerült megismételni a korábbi gólparádét: a Gyergyói Hoki Klub fiatal együttese hiába dolgozott ki több helyzetet Galacon, nem tudott betalálni, így elszenvedte első vereségét a romániai bajnokság alapszakaszában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!