Az Erste Liga és a román bajnokság őszi rajtjára készülő csapat játékosai az első napokban komoly orvosi vizsgán esnek át, aztán következik a hathetesre tervezett nyári alapozás.
Az edzéseket Hozó Levente vezeti, a programban júliusban szerepel egy hargitafürdői edzőtábor is.
A Vákár Lajos Műjégpályán a tervek szerint augusztus közepétől lesz jég, augusztus második felében elkezdődhetnek a specifikus edzések.
A csíki kék-fehérekkel kapcsolatos hír, hogy szerződést hosszabbítottak Györfy Tihamérrel, a fiatal hátvéd a következő idényben is a Sportklub játékosa lesz.
Még a tavalyi idényben szerződött a Sportklubhoz a mindössze 21 esztendős hátvéd. Az előző idényben a Leo Gudas–Hozó Levente edzőpáros hol a harmadik, hol a negyedik sorban számított játékára, de fontos tagja volt például a román bajnoki döntő utolsó összecsapásának, amikor végig magabiztosan játszott – tájékoztatott a csíkszeredai klub.
Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.
Biztossá vált, hogy a Sepsi OSK alapembere, Denis Ciobotariu a Bukaresti Rapidhoz igazolt, de csak a nyáron csatlakozik a fővárosiakhoz, a jelenlegi idény második felét még a háromszéki együttesnél tölti.
Aki nem indult útnak időben – a kora délelőtti órákban – Hargitafürdőre, az sízés, hódeszkázás, szánkózás vagy kikapcsolódás, séta helyett tumultusra, forgalmi fennakadásra, várakozásra számíthat. Így volt ez a napokban, és ez várható egészen keddig.
A mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve a romániai munkavállalóknak hét hosszú hétvégéjük lesz idén, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!